Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az elveszett fiú visszatér oda, ahol a legjobban érezte magát: a Manchester United japán válogatott sztárja ismét a Bundesigában!
Hivatalosan is megerősítette a Borussia Dortmund, hogy visszatér az együtteshez Shinji Kagawa. A 25 esztendős támadó-középpályás két évet játszott a Manchester United csapatában, de nem tudta igazán megvetni a lábát Angliában. A BVB-vel minden átigazolási időszakban összeborontáták, a sérülések miatt azonban most komoy szüksége volt az erősítésre a Ruhr-vidékieknek.
“Az emúlt napokban adódott mindössze a lehetőség, hogy Shinji Kagawa visszatérését a Manchester Unitedtől realizáljuk. Természetesen a mellett döntöttünk, hogy ezt a nagy minőséget megnyerjük magunknak.” – mondta Michael Zorc sportigazgató.
Kagawa 2010-ben igazolt először a Dortmundhoz, akkor a Cerezo Osaka 350 ezer euóért engedte el. Két bajnoki cím után elvitte a Manchester United, 16 millió eurót fizettek érte. Most 8 millió eurót volt a japán átigazolási díja. Kagawa ezútta hosszú távon tervez Dortmundban, négy éves szerződést írt alá.
“Már a Borussiától való távozásom után is mondtam, hogy életem része a csapattal még nem zárult le. A Premier League-ben az álmomat akartam valóra váltani. Most egyszerűen csak boldog vagyok, hogy a Dortmundnál lehetek. A BVB olyan, mint egy család. Büszke vagyok, hogy sosem fejeltettek el és, hogy ismét ide tartozhatok.” – fogamazott Kagawa.
A rendkívül technikás játékos utolsó Bundesliga idényében 13 gól mellett 12 előkészítésében is szerepel vállalt. A német sajtó és a szurkolók már arra várnak, hogy milyen duót alkot majd Marco Reus-al…
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.