Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Este több meccset is rendeztek, ahonnan a Torino-Inter emelkedett ki, de a vendégek a Stjarnan elleni parádéból semmit nem mutattak.
Torino – Inter: 0-0
Bár a vendégek mezőnyben jobbak voltak szinte az egész meccsen, komoly helyzeteket nem tudtak kidolgozni, így be kellett érniük egy gólnélküli döntetlennel. Sőt, akár vereség is lehetett volna belőle, ha Larrondo, egyébiránt elég véleményes, tizenegyesét nem fogja meg Handanovic. Persze, azért volt esély a győzelemre, még a gól is összejött Icardinak, csak les címén nem adták meg teljesen jogosan. A Nerazzurinak sokat kell javulnia ahhoz, hogy komolyan gondolkozhasson a BL-helyeken.
Udinese – Empoli: 2-0
G: Di Natale (57., 62.)
A hazaiak a sokadvirágzását élő Di Natale-val nyerni tudtak az újonc Empoli ellen. 8 évet húzott le az Empoliban az Udinese legendája, így bár biztos örültek a vendég szurkolók, hogy láthatták játszani egykori ászukat, annak már valószínűleg kevésbé, hogy egymaga kivégezte szeretett csapatukat.
Sassuolo – Cagliari: 1-1
G: Zaza (42.) ill. Sau (44.)
A szezon eleji cikksorozatunkban ezt a két alakulatot tettük meg meglepetéscsapatnak, így az ő párharcukra érdemes lehetett figyelni. A meccs végül döntetlent hozott, a statisztikák alapján a Cagliarinál volt többet a labda, de a Sassuolo többször veszélyeztetett.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.