Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid nyilvánosságra hozta a nevezhető játékosok névsorát az európai kupaszereplés kapcsán. Három játékos került be a Castillából, közülük is kiemelkedik egy finn fiú, nevezetesen Eero Markkanen.
Több szempontból is kiemelkedik, hiszen a maga 197 cm-es magasságával, és 97 kilójával önálló súlycsoportot képvisel a királyiaknál. A fiatal támadót a svéd AIK-tól szerezte meg a Real, és jelenleg Zidane trenírozása alatt a Real Castilla játékosa. A Marca írása szerint komoly tervei vannak vele a szakmai stábnak, és egyértelmű cél vele szemben hogy nemsokára már az első csapat ajtaján kopogtasson.
Néhány éve még Szalai Ádám is játszott a Castillában, és akkor neki is megadatott ez a lehetőség, ám akkor nem jutott szóhoz a BL-ben. Kettejük között azért annyi hasonlóság van, hogy testalkatuk és játékstílusuk nem éppen megszokott Spanyolországban. A La Ligában és az alacsonyabb spanyol osztályokban is inkább az alacsony, fürge, technikás labdarúgókat alkalmazzák, hiszen a spanyol emberek rendszerint nem két méteresek, szőkék és kék szeműek. Szalainak végül nem is Spanyolország hozta meg a nagy áttörést, hanem Németország. Nincs tehát egyszerű dolga a spanyol sajtóban egyszerűen csak “tank” jelzővel illetett 23 éves fiatalembernek, aki szeretné megvetni lábát Madridban, azon belül is Karim Benzema helyén.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.