Eltérő célok: MTK, Dorog – a harmadik győzelem, Szeged, Viktória – az első pont(ok)

A harmadik körrel folytatódik a női NB I-es bajnokság, mely több csapat szempontjából is fontos lehet. Az MTK és a Dorog folytatná menetelését, javítana a Ferencváros, míg a Szeged és a Viktória is megszerezné első pontjait, ám egyik csapat sem könnyű ellenféllel találkozik.

Egy napra sorsolták ki a harmadik forduló összecsapásait a Jet-Sol Ligában, ami valljuk be, nem is lenne gond, csakhogy három találkozó is a fővárosban esedékes, ráadásul egy időpontban kezdődnek ezek a mérkőzések, így aki kíváncsi lenne mindháromra, annak ezúttal nem tudunk jó hírrel szolgálni, választásra van kényszerítve.

A forduló a Fradi szegedi vendégjátékával kezdődik, és Dörnyei Balázs tanítványai abszolút esélyesként utaznak Csongrád megyébe. Ugyan a zöld-fehérek legutóbb elveszítették rangadójukat az MTK ellen, de így sem panaszkodhatnak. Dörnyei Balázs azonban nem volt kibékülve a játékvezetői tevékenységgel múlt szombaton, illetve saját csapata teljesítményével sem volt maradéktalanul elégedett, most itt a javítás lehetősége. Cserenkó Szabolcs csapata ugyanis beragadt a rajtnál. A Dorog és az Astra is ötössel terhelte meg Földesi Lilien hálóját, de a szegedi tréner a csepeliek ellen már látott pozitívumokat, amelyeket a Ferencváros ellen tovább javítva akár meg is szorongathatják a favoritot. A hazaiaknál nem tudunk sérültről, ellenben a fővárosi együttesben Szabó Dorottya játéka kérdéses. A fiatal középpályás az elmúlt hetekben már együtt készült a társakkal, de még nem tudott pályára lépni. Az előző idényben a zöld-fehérek szegedi pályaválasztás mellett magabiztos sikert arattak, szám szerint nyolcat vágtak Bognár Enikőék.

Következnek a fővárosi találkozók, melyeket, mint fentebb említettük, egy időben rendeznek. Kiemelkedik ezek közül a címvédő MTK és a tavalyi negyedik helyezett Viktória csatája. A BL-re készülő kék-fehérek sérülésekkel is küzdenek, hiszen Kaján Zsanett hetek óta nem bevethető, míg Szőcs Réka térdével bajlódik – leszakadt a külső porc, és a térdkalácsa is elmozdult a jobb lábában – mégsem adja fel, és összeszorított foggal védi végig a mérkőzéseket. A válogatott kapus decemberben feküdhet kés alá, és a tavaszi idény elejét így bizonyosan kihagyhatja, persze ha súlyosbodik a sérülés, előrébb kerülhet a beavatkozás. Rajtuk kívül Erdélyi Tamara sem teljesen egészséges. A Viktória egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, miután egy hete elmaradt a Femina elleni összecsapás adminisztratív okok miatt, így Mitterstiller Csaba lányai igencsak kiestek a terhelésből, kérdés, milyen teljesítményre lesznek képesek a Salgótarjáni úton. A címvédő két győzelemmel rajtolt, legyőzte a tavalyi ezüstérmes Astrát, és egy ellentmondásos játékvezetői ítéletekkel tarkított összecsapáson a Ferencvárost, pontosan fordított utat járt be a szombathelyi együttes, amely a nyitó körben csúnya zakóval kezdett a Ferencváros ellen, majd következett – volna – a Femina elleni összecsapás. A két csapat az előző idényben két ízben találkozott az MTK pályaválasztása mellett. Az alapszakaszban 1-1-re végeztek a felek, a rájátszásban 6-0-ra Medgyes Péter leányai nyertek.

Újpesten a felemásan rajtoló Astra vendégeskedik. Dombó János csapata ezúttal is esélyesebb riválisánál, de nem szabad elfelejtkezni, hogy a lilák nem szeretnének beragadni még jobban az elején. Oroszi Sándor munkáját nehezíti, hogy a csapat egyik legjobbja, Várkonyi Orsolya eltiltás miatt hiányzik, illetve Bíró Barbara sem épült még fel teljesen sérüléséből. Ennek következtében újra át kell szerveznie csapata játékát a szakembernek. A csepelieknél kérdéses Pincze Gabriella játéka, aki még az MTK ellen sérült meg, és emiatt a Szeged ellen sem léphetett pályára. A nyitó forduló óta felépült Szabó Boglárka és Gyöngyösi Alexandra is, valamint az U19-es válogatottal EB selejtezőre készülő Csorbai Nikolett is egyre inkább visszanyeri korábbi formáját, ezt bizonyítja a Szeged elleni két gólja, és ugyanennyi kapufája. Amennyiben a rózsaszín-feketék folytatják szériájukat, a lilákra nehéz kilencven perc vár. Az elmúlt két találkozón Olasz Lauráék előbb hazai környezetben ikszeltek a Feminával, majd Dorogon kaptak egy ötöst, az Astra az MTK otthonában szenvedett négygólos vereséget, illetve a Szegedet verte 5-0-ra. Az előző idényben hat góllal terhelték meg Bíró Barbara hálóját a csepeliek.

Villámrajtot vett a Dorogi Diófa és Ujvári Izabella. Az újonc eddig meggyőző futballal adott gondolkodni valót a szakembereknek és a szurkolóknak, Ujvári pedig bizonyítja, hogy az MTK-ba is simán beférne. A két mérkőzésen szerzett hat gól kiváló bizonyítvány. Igaz, nem verhetetlen ellenfelekkel kezdett a Diófa, a Szeged és az Újpest elleni siker lényegében akkor ér valamit, ha a folytatásban is hasonlóan szerepelnek Szabados György tanítványai. Ehhez szombaton délután a Feminát kell két vállra fektetni, ám Herczku István lányainak lesz egy-két szava. A palotaiak hét közben az U19-es válogatottal hangoltak, és nyertek, de vezéráldozatot követelt a nemzeti együttessel vívott felkészülési meccs. Tasnádi Rita a kilencvenedik percben egy ártalmatlannak tűnő szituációban maradt a földön. Később kiderült, részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így minimum két hétig nem állhat a Femina rendelkezésére. Továbbra is csak rehabilitációs munkát végez Hegyi Szilvia. A másik oldalon mindenki egészséges, így igencsak érdekes összecsapás kerekedhet a két csapat találkozójából, amely egy dorogi játékosnak mindenképpen presztízsjelleggel bír. Sándor Zita két ízben is erősítette a palotaiakat. Előbb 2012. február és július, majd 2013 júliusa és 2014 februárja között, mígnem tavaszra kölcsönbe került a piros-feketékhez. A két csapat még nem találkozott egymással.

A Foci Club.hu is megválasztotta az előző forduló álomcsapatát, melyet minden hétvégén az adott forduló előzetesében adunk majd közre.
A 2. forduló:
Samu Anna (Ferencváros) – Kakuszi Adrienn (Astra), Sándor Zita (Dorog), Demeter Réka (MTK), Molnár Judit (Astra) – Nagy Lilla (MTK), Benkő Mónika (Dorog), Telek-Sümegi Éva (Astra), Godvár Katalin (Astra) – Csorbai Nikolett (Astra), Ujvári Izabella (Dorog)

Jet-Sol Liga, 3. forduló:
2014. szeptember 6., szombat
14:00 Szegedi AK – Ferencvárosi TC
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, vezeti: Gera Ferenc (Soós István, Cseh Géza)

17:00 MTK Hungária – Viktória Trend-Optika
Budapest, Salgótarjáni út, vezeti: Bereczki Miklós (Temleitner Krisztián, Puskás Gabriella)

17:00 UTE Profisport – Astra HFC
Budapest, Bánka Kristóf Sportközpont, vezeti: Döme Gábor (Dósa-Rácz Kitti, Bartkó Eszter)

17:00 1. FC Femina – Dorogi Diófa SE
Budapest, Budai II. stadion, vezeti: Berényi Tamás (Várhegyi Károly, Laklia Ágnes)

Gavalovits Sándor