Péntek este 20:30-kor kezdetét veszi a német első osztályú labdarúgó-bajnokság (vagyis a Bundesliga) 3. fordulója, s a dobogóra talán legfőbb esélyesnek kikiáltott trió, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen egyaránt hazai pályán igyekszik begyűjteni a három bajnoki pontot.
A három gárda közül azonban várhatóan a tavalyi ezüstérmes Borussia Dortmundnak lesz a legkevésbé nehéz dolga soros riválisával szemben, hiszen Jürgen Klopp alakulata azt a Freiburgot fogadja majd, amely az eddigi két forduló alatt mindössze egyetlen pontot szerzett – a Borussia Mönchengladbach elleni döntetlen nem számít rossz eredménynek, azonban az Eintracht Frankfurt elleni vereség miatt kesereghetnek a Freiburg drukkerei. A BVB ezzel szemben ugyan igen-igen rosszul kezdte az idényt – a Bayer Leverkusen elleni, hazai pályán elszenvedett kétgólos vereségre nagyon kevesen számítottak -, aztán viszont Augsburgban győzedelmeskedtek. Persze a sárga-fekete mezes gárda drukkerei valószínűleg a szívükhöz kaptak az augsburgi összecsapás 89. percében, amikor 3-0-s előnyről 3-2-re feljött a bajor együttes. Végül azonban ezúttal már sikerült győztesen levonulniuk a pályáról és reális esélyük van a „darazsaknak” eddigi pontszámuk megduplázására – annak ellenére, hogy a hazaiaktól többek között Jakub Blaszczykowski, Mats Hummels, Ilkay Gündogan, Marco Reus és Dong-Won Ji és kényszerpihenőjét tölti. A Freiburgnál egyedül Karim Guédé nem játszhat eltiltás miatt.
A Bayern München a VfB Stuttgartot fogadja ezen a hétvégén, s könnyen elképzelhető, hogy a „svábokkal” 2007-ben bajnoki címet szerző Armin Veh segíthet a gárdának az előrelépésben. Ez azonban várhatóan nem ebben a fordulóban fog bekövetkezni, hiszen a bajorok annak ellenére is egyértelmű esélyesei a párharcnak, hogy az ütközetet sérülés miatt kénytelen lesz kihagyni többek között Arjen Robben, Bastian Schweinsteiger és Javi Martinez is. A VfB Stuttgartnál Mohammed Abdellaoue, Sercan Sararer és Raphael Holzhauser biztosan nem játszik a bajnoki mérkőzésen.
Végül a forduló talán legérdekesebbnek ígérkező meccse éppen a forduló nyitányaként a Bayer Leverkusen – Werder Bremen összecsapás lesz. A gyógyszergyáriak egyedüliként száz százalékosak két (!) fordulót követően – azért erre vajmi keveset gondoltak volna néhány héttel ezelőtt -, s érthetően a jó sorozat folytatására törekednek Roger Schmidt „fiai”. A Werder Bremen ugyan szintén elmondhatja magáról, hogy veretlen az eddigi két találkozóját követően, ám a Hertha BSC elleni 2-2 és a Hoffenheim elleni – hazai – 1-1 nem számít a bravúreredmény kategóriájába. A házigazdánál Simon Rolfes és Julian Brandt került a maródiak listájára, a brémaiak közül pedig Özkan Yildirim, Julian von Haacke, Theodor Gebre Selassie és Philipp Bargrede sem játszhat.
Magyar szempontból mindenképp érdemes lehet megjegyezni, hogy a vélhetően Szalai Ádámmal a kezdőcsapatban felálló Hoffenheim a VfL Wolfsburgot fogadja hazai környezetben. A háromesélyesnek tűnő mérkőzést megelőzően a vendéglátók négy, a „farkasok” pedig csupán egy pontot szereztek eddig – más kérdés, hogy míg a sinsheimiek az Augsburg legyőzése mellett Brémában értek el döntetlent, az autógyáriak az Eintracht Frankfurt elleni pontosztozkodás mellett egy papírforma-vereséget szenvedtek a Bayern München otthonában.
A német élvonal másik magyar légiósa, Stieber Zoltánnak kevésbé egyértelmű a csapaton belüli helyzete, mint a honfitársának, ám a hannoveri vendégszereplés alkalmával bízhatunk benne, hogy pályára lép a Hamburg futballistája. Ennél a párosításnál is nehéznek tűnik megállapítani a meccs végkimenetelét, hiszen bár az első két bajnoki összecsapásán négy pontot gyűjtött a Hannover – a Schalke elleni győzelemmel, valamint a Mainz elleni remivel -, a kikötővárosiak pedig meglepetésre csupán egyetlen ponttal szerénykednek, a HSV játékosállománya egyértelműen erősebb annál, mint amit az eredményei mutatnak. Más kérdés, hogy ez az előző szezonjukra is igaz volt, s kis híján kiestek… Pedig még a nehéz sorsolásra sem foghatják a rossz kezdést, hiszen az újonc Köln elleni döntetlen mellett hazai pályán kaptak egy hármast a szintén frissen feljutott Paderborntól.
Bundesliga, 3. forduló:
Péntek
20:30 Bayer Leverkusen – Werder Bremen (Eurosport 2)
Szombat
15:30 Bayern München – VfB Stuttgart (Eurosport 2)
15:30 Borussia Dortmund – Freiburg
15:30 Hertha BSC – Mainz
15:30 Hoffenheim – VfL Wolfsburg
15:30 Paderborn – 1.FC Köln
18:30 Borussia Mönchengladbach – Schalke 04
Vasárnap
15:30 Eintracht Frankfurt – Augsburg (Eurosport 2)
17:30 Hannover – Hamburg (Eurosport 2).
Budai Levente