Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az EB-selejtezőket követően ismételten visszatér a labdarúgás a Premier League pályáira, nem is akármilyen mérkőzésekkel jelentkezik világ egyik, ha nem a legerősebb pontvadászata ezen a hétvégén. Komoly erőfeszítések várnak London sztárcsapataira, mind a Chelsea, mind pedig az Arsenal igen komoly mérkőzéssel számolhat, ám a Tottenham sem mehet biztosra…! Bár ki mehet biztosra a Premier Leagueben…!?
A 4. forduló és egyben a játéknap is a legjobban várt találkozóval kezdődik, két tán csalódott együttes csatájával, ugyanis sem az Arsenal, sem pedig a regnáló bajnok Manchester City nem úgy kezdte az idei szezont, ahogyan azt a szurkolók elvárták volna. Mindkét csapat számára hatalmas fontossággal bír a találkozó, a Polgárok a Stoke elleni hazai vereséget feledtetnék, míg az Ágyúsok a Leichester és az Everton ellenni döntetlent söpörnék a szőnyeg alá. Tavaly az Emiratasben döntetlent játszottak a felek, míg a Ligakupában könnyed Arsenal siker született, ám utóbbi ténylegesen más lapra vethető eredmény.
Ezt követően a megszokott szombat délutáni 16 órás időpontban jön az igazi meccsdömping, melynek küzdelmei közül kiemelkedik az eddig két száz százalékos együttes a Chelsea és a Swansea csatája. Mondanunk sem kell, hogy ki a találkozó esélyese, ám ne feledjük, a walesi kiscsapat mar lopott három pontot az Old Trafford gyepéről idén.
Kiesési rangadó vár a Crysral Palace és a Burnley együttesére, míg a rajton igen csak beragadó Newcasle, az újjáépítés alatt álló Southampton vendége lesz. Az újonc Leichester ezúttal a Stoke otthonában próbálkozhat a pontlopással, míg a Sunderland az eladósorra kerülő “Csirkéket” fogadja. Az eddig csalódást keltő szereplést bemutató Everton ezúttal a WBA otthonában találhat magára, amennyiben a ködös alibión erre alkalmas lesz.
A játéknapot a Liverpool hazai mérkőzése zárja, a vörösök ellenfele a QPR lesz, mely legutóbb győzelemmel hagyta el a játékteret. Balotelli bemutatkozhat új csapatában, történelmi pillanatok elé nézünk.
Vasárnapra egyetlen egy mérkőzés marad, a Manchester United kerül előtérbe. Van Gaal együttese hazai környezetben fogadja az Aston Villa csapatát, mely sok jóra nem számíthat, ugyanis a Vörös Ördögök számára nemhogy hat, kilenc pontos mérkőzés lesz ez a hétvégi. Egy esetleges pontvesztés drámai következményeket hordozhat magában…
A forduló zárómérkőzése szokás szerint hétfőre marad, két középcsapat a Hull City és a West Ham ütközete zárja a negyedik karikát.
Szombat
13:45 Arsenal – Manchester City (Digi Sport 1)
16:00 Chelsea – Swansea (Digi Sport 1)
16:00 Crystal Palace – Burnley
16:00 Southampton – Newcastle United
16:00 Stoke – Leicester
16:00 Sunderland AFC – Tottenham
16:00 West Bromwich – Everton
18:30 Liverpool – Aston Villa (Digi Sport 1)
Vasárnap
17:00 Manchester United – Queens Park (Digi Sport 1)
Hétfő
21:00 Hull – West Ham United (Digi Sport 1)
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.