Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem elég a rossz szezonrajt, még a sérülések is nehezítik Arsene Wenger dolgát. A Manchester City elleni 2-2-es döntetlen során ugyanis bokasérülést szenvedett a nyáron érkező Debuchy. Ezzel Giroud után őrá is hosszas pihenő vár.
A 29 esztendős védő bal bokája sérült meg, s azonnal le is kellett cserélni. nagy volt az aggodalom, ugyanis nem lehetett kizárni a törést sem, ám a részletes orvosi vizsgálatok és a röntgenfelvételek kimutatták, hogy a csontok rendben vannak. A franciára legalább 2 hónapos kihagyás vár, a diagnózis súlyos rándulás.
“Nincsen törés, azonban Debuchy nagyon súlyos rándulást szenvedett. Azt még nem tudjuk, meddig lesz harcképtelen, azonban ez a sérülés egyáltalán nem néz ki jól.” – mondta a mérkőzést követően Arsene Wenger az újságírók kérdésére válaszolva.
Mint ismeretes a csapat gólfelelőse Giroud is sérült, játékával immáron csak jövőre számolhat Wenger.
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.