Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol bajnokság harmadik fordulójának szombati játéknapja remek mérkőzéssel zárult, ahol főleg a végjátékban az izgalmakra sem volt panasz.
Kemény összecsapásnak ígérkezett a Sociedad vigói vendégjátéka. A Celta Vigo jó formában volt, és hazai pályán mindent megtett a siker érdekében. Sokkal frissebben, dinamikusabban mozogtak, és átvették a játék irányítását. A vezetést a 28. percben szerezték, amikor egy középre ívelt labdát Orellana fejjel értékesített. 1-0. A Vigo innentől még nagyobb mezőnyfölényben játszott, és helyzetek sorát alakította ki. A második félidő elején egy szép akció végén Larrivey a kapufát találta el, majd a visszapattanó labdát estében sodorta a kapuba. 2-0. Itt szinte biztosnak tűnt a hazai siker, ám a meccset még nem fújták le. A 69. percben jött is a fordulat. Egy távoli lövést követően a kapusról kipattant a labda, amit a szemfüles Agirretxe könnyedén bevágott. 2-1. Megérezte a vérszagot a Sociedad, és támadásba lendült. Az utolsó húsz percében nagyot változott a játék képe, a Celta ugyanis beszorult saját kapuja elé. Kontrákra még így is volt lehetőségük, ám nem tudták eldönteni a találkozót. A Sociedad viszont örülhetett a végén, mert a hosszabbításban egy jobboldali beadás után szerencsétlen szituációban a védőről pattant a hálóba a labda. 2-2. Ezzel az öngóllal a sírból hozta vissza a meccset a Real Sociedad, és ponttal távozott a Celta Vigo otthonából.
Celta Vigo – Real Sociedad 2-2
G:Orellana (28.), Larrivey (48.) ill. Agirretxe (69.) Jonny (ög.)(92.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.