Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Újabb érdekes részleteket ismerhetünk meg Rio Ferdinand, a Manchester United volt védőjének hétvégén megjelent önéletrajzi könyvéből. A rasszista botrány után íme egy frissebb fejezet, ami a „Vörös Ördögök” tavalyi bukdácsolásáról szól.
Az angol válogatott korábbi játékosa, aki manapság 35 esztendősen a Queens Park Rangers-ben vezet le, úgy gondolja, hogy bizony David Moyes jelentősen szerepet játszott abban, hogy a Manchester United tavaly botrányos idényt produkált, és még a nemzetközi kupaporondra sem tudta kvalifikálni magát.
Ferdinand szerint Moyes egy olyan negatív légkört hozott a csapatba, ami még a sikertelen taktikáinál is rosszabb hatással járt játékosai teljesítményére.
„Sok mindent megpróbált megszabni, de nem tűnt úgy, hogy lenne világos jövőképe. Véletlenszerű volt, negatív hangulatot teremtett. „Fergie” pedig mindig is pozitív volt. Ő lassan elvesztett minket. Nem szerettünk játszani alatta. Váltogatta a taktikát a hosszú, magas, és átlósan keresztbe lőtt labdákkal. Kínos volt. Moyes újításai zavart okoztak, és negativitást hoztak.” – panaszkodott, a Man Unitedet 12 éven át szolgáló védő.
Moyes szigorúságáról mindent elmond, hogy Ferdinand szerint még az alacsony zsírtartalmú chipsfogyasztásuk is tiltva volt.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.