Pedro: Xavi egy élő legenda, és…

Az FC Barcelona veterán középpályása, Xavi Hernández eddig abszolút csak epizodistának tekinthető az új idényben. Bár nagyon furcsa, hogy míg tavaly vezéregyéniség a szokásokhoz híven, idén csak akkor kerül szóba a neve, ha egy társa nyilatkozik róla. Így történt ez most is, a szószóló pedig a gárda szélsője, Pedro.

www.zimbio.com

A nemsokára már 35 esztendős világ-, Európa bajnok Xavi eddig mindössze 16 percet töltött a pályán a spanyol bajnokságban, és teljesen egyértelmű, hogy Luis Enriquenél már nem ő, hanem a horvát Ivan Rakitic lesz a középpálya motorja.

A pályán való szerepcsökkenéstől eltekintve Pedro mégis úgy látja, hogy a Barca történetének egyik legnagyszerűbb játékosa még most is fontos szerepet tölt be a csapatban:
„Xavi egy élő legendája a Barcának. Ő a kapitány az öltözőben, és a szavainak, jelenlétének súlya van. Ő békét hoz a szituációkba. Továbbra is vezető szerepet tölt be nálunk a szezonban. Én adós vagyok egyelőre a találatokkal idén, de biztos vagyok benne, hogy jönni fognak a gólokkal. A fő dolog a helyzetteremtés. Minden évben arra törekszünk, hogy elérjük a döntőt, a Bajnokok Ligájában. Bízunk benne, hogy ehhez eggyel közelebb lépünk a héten, és reméljük, hogy meg tudjuk nyerni a trófeát. Az APOEL kemény ellenfél, mivel ők Ciprus bajnokai” – kacsintott ki Pedro, a szerdai APOEL elleni BL-meccsre.

Balogh József