Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ugyan stabilitásra törekedett a pocsék szezont követően az észak-német klub, de a Hannover ellen simán elveszített derby az edző utolsó sansza volt.
Hétfő este ült tárgyalóasztal mögé a Bundesligában rosszul kezdő Hamburger SV vezetősége, ahol a tréner menesztése mellett döntöttek. Mirko Slomka tavaly ült le tavaszal a padra, két évre írt alá, de nem hagytak neki több időt. A német edző a ‘Bild’ szerint egyáltalán nem volt meglepődött, tudta mi vár rá. Terve egyenlőre nincsen.
A Hamburg így ismét edző után nézhet, mint az elmúlt évek során oly sokszor. A három jelöltről számolt be. A korábbi Mainz tréner, Thomas Tuchel lett volna a vezetőség kívánsága, ő azonban jelenzte, hogy nem áll a klub rendelkezésére.
Az egyik lehetséges utó az az Adré Breitreitner, aki jelenleg a feljutó SC Paderborn alkalmazásában áll. Nehezen elképzelhető, hogy a vilámmstart után tovább állna. Amennyiben a HSV biztonságra törekedik Huub Stevens lehet az érkező neve, a holland az előző évadban a VfB Stuttgartot mentette meg a kieséstől. Szintén megfordult Stuttgartban Bruno Labbadia is, aki a Hamburgnak korábban játékosa és edzője is volt.
És végül a Ferencvárosi TC padján ülő német szakember neve is szerepel a listán, hisz Thomas Doll munkája hazájában is figyelmet keltett. A temperametuma és hamburgi múlta mindenképpen mellette szól.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.