Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Palermo játékosai nagyon motiváltak az Inter elleni meccs előtt, Sinisa Andelkovic nyilatkozott a sajtónak.
Sinisa Andelkovic szerint a Palermo képes a formajavulásra, és megverheti az Intert. A Palermo először döntetlenezett több, mint egy félidőt emberelőnyben játszva a Sampdoria ellen, majd kikaptak a Hellas Veronától, a 28 éves védő szerint a csapat elkpépesztően elhivatott, hogy megszerezzék első győzelmüket, még akkor is, ha olyan csapattal kell szembenézniük, mint a Nerazzurri, ahol ráadásul Icardi bombaformában van. A továbbiakban Andelkovic gondolatai következnek: “Mindössze 1 pontot szereztünk a 6-ból, látszik, hogy valami nem volt rendben. Jelenleg minden, amihez Icardi hozzáér arannyá változik. Megvan benne a fiatalok ambíciója és bátorsága. Tiszteljük, de megpróbáljuk megállítani.” Az Interről összességében: “Nincsenek gyenge pontjaik. Részletesen tanulmányoznunk kell őket, és megismételni a Verona és Sampdoria elleni teljesítményt, mert bármit is gondolnak az emberek, igenis jól játszottunk. A Palermonak főhösnek kell lennie félelem nélkül. Hogy meg tudjuk-e lepni az Intert? Igen, képesek vagyunk rá.” Kérdezték még a nyomás alatt lévő edzőjéről, Iachiniről is. Csak annyit mondott, hogy azért nehéz szakma az edzőség, mert, ha vesztesz veszélybe kerülhet az állásod, ha meg nyersz nem történik semmi. Ennek ellenére több edző is van, aki első két meccsét elvesztette, mégsem fenyegeti őket a kirúgás veszélye.
Meglátjuk, hogy a Palermo mennyire tud ellenállni az Internek. Nem ők az esélyesek, de azért esélyteleneknek sem neveznénk őket, a forduló egyik legizgalmasabb meccse lesz.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.