Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nemrég napvilágot láttak olyan találgatások, hogy Lionel Messi a továbbiakban már csak olyan válogatott meccseken fog pályára lépni, amelyek igazi téttel bírnak. Ezt az állítást cáfolta meg az argentin szövetség elnöke, Luis Segura.
Az FC Barcelona üdvöskéje, Lionel Messi kihagyta a Németország elleni, szeptember eleji barátságos meccset, közismert hírű combsérülése miatt. A média azonban mégis kapott az alkalmon, és a „Bolha” vélt, vagy valós válogatottbeli felmentéséről kezdett el kombinálgatni.
Természetesen az AFA elnöke, Segura úr cáfolta ezeket a szerinte alaptalan pletykákat, aki egyben meg is dicsérte az „Albicelestet”, amely Messi nélkül is simán verte a németeket, a világbajnoki döntő „visszavágóján”.
„Sem Messi, sem a Barcelona, és a Messi család sem adott Nekünk olyan parancsot, hogy hagyjuk ki őt a csapatból. Messi nem játszott a Németország elleni barátságos meccsen, mert a combjával volt problémája, és erről tájékoztatott is Minket a Barcelona orvosi személyzete. Fantasztikus, hogy a világ legjobb játékosa Velünk van. Az AFA-nak van a második legjobb csapata a világon nélküle is, ami fontos, de ha ehhez hozzáadjuk Messit, akkor ő jelentős hozzáadott értéket képvisel.” – nyilatkozta, Segura elnök.
Az VB-ezüstérmes argentin nemzeti csapat következő felkészülési erőpróbája október 11-én lesz esedékes, Brazília ellen. A cél pedig az alapos összeszokás, a 2015-ös chilei Copa Americara.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.