Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nincs megállás a spanyol első osztályban, ahol a héközi fordulók végeztével ma kezdetét vette a hétvégi menetrend. A forduló nyitányaként az Elche a Vigót fogadta.
Az Elche nincs könnyű helyzetben, hiszen a Rayo elleni siker óta egyik pofon után kapják a másikat. Most hazai közönség előtt kellett javítani, méghozzá a jó formában lévő Celta ellen. A Celta a középmezőnyben tanyázik, és szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat, és előzetesen az ő győzelmükre fizettek kevesebbet a fogadóirodák. A Celta kezdőcsapata hatalmas változásokat mutatott, hiszen a hétközi meccs miatt sok játékos fáradt, és a mester nem kockáztatta meg az ő esetleges gyenge napjukat, hanem lehetőséget adott az eddigi epizodistáknak. Az erőviszonyok így még inkább kiegyenlítődtek, ami jó jel volt a mérkőzés egészére nézve.
Hiába viszont a nagy várakozások, maga a meccs nem hozta a tőle elvártakat. Ahogy arra számítani lehetett, a Celta uralta a játékot, szinte minden mutatóban ellenfele fölé nőtt, de nem tudott nagyobb veszélyt jelenteni a kapura mint riválisa. Otthon kényszerült beállni védekezni az Elche, de ellentámadásaiból ugyanannyi sansza volt a gólra mint a Celtának. A hétközi mérkőzéshez hasonlóan viszont volt még egy utolsó szava a Celta Vigónak, akik Nolito góljával végül sikeresen megszerezték a győzelmet, és egészen a negyedik helyre jönnek fel, még ha csak ideiglenesen is.
Elche – Celta Vigo 0:1
G: Nolito (90.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.