Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Olympique Marseille kapusa, Steve Mandanda jelezte a sajtón keresztül, hogy nem elégszik meg a francia válogatott kerettagsággal, ugyanis szeretné visszaszerezni kezdőcsapatbeli helyét, amelyet már jó öt éve elbitorolt tőle Tottenhames kollégája, Hugo Lloris.
A marseille-i Mandanda kihagyta az idei brazíliai Világbajnokságot, egy komoly nyaksérülés miatt. Pedig a 29 portás lett volna Lloris váltótársa szükség esetén.
A közelgő Európa bajnoki selejtezőkön pedig a jelek, és Didier Deschamps elmondása szerint is a Tottemham Hotspur kapuvédője védi majd a franciák hátát, míg Mandanda mindezt a kispadról nézheti ezt végig. Ebből adódóan is fakadt ki az OM játékosa:
„Már öt éve vagyok a második választás. Én nem játszottam sok meccset azóta. Szóval szeretnék most már.” – nyilatkozta Mandanda, aki utoljára 2013 júniusában, Uruguay ellen bizonyíthatott.
A „Les Blues” szombaton Portugália, három Örményország válogatottjával csap össze.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.