Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A múlt héten volt a Digi Sport reggeli beszélgetős műsorának vendége a korábbi magyar- és román kapitány, Jenei Imre. A szakember többek között a bukaresti EB-selejtezőről is beszélt.
Alig több, mint egy éve sima, háromgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Bukarestben, és az esélyek most sem a mieink sikerét vetítik előre. Jenei Imre még a múlt héten beszélt a szombati mérkőzésről, kiemelve, jobbnak tartja a románokat, de hozzátette, a magyar csapat meglepetést is szerezhet. „A tippem maradt ugyanaz, mint volt tavaly: a román csapat jobb a magyarnál, akiket láttam az északírek ellen – fogalmazott Jenei a Reggeli Startnak. – Plusz hazai pályán, Bukarestben játszhatnak a románok, ahol ötvenezer néző buzdítja őket. Persze mindez együtt sem jelenti azt, hogy a magyarok ne tudnának jó eredményt elérni. Ez lehet akár egy bukaresti győzelem is, hiszen a futballban bármi megtörténhet. Dárdai Pálnak olyan labdarúgókra lesz szüksége, akik képesek fülüket bedugva tartva függetleníteni magukat a közegtől, és csak a játékkal foglalkoznak. Nem zavarja őket meg az atmoszféra, ami persze nem lesz egyszerű feladat. Dárdai ilyen rövid idő alatt nem tudja a saját elképzeléseit átvinni a magyar válogatottra, egy új játékrendszer kialakításához kevés lesz az ideje, plusz ugye eleve három meccsre vállalta el a feladatot. Dárdai olyan futballkultúrából érkezik, ahol mentálisan már a kisgyerekek fel vannak készítve arra, amire egy magyar, vagy egy román kortársa nincs. Mások a gyerekek, más a nevelésük. Nem tudjuk Magyarországon és Romániában a futballt szerető gyerekeket úgy nevelni, hogy igazi futballistákká váljanak. Fiatalként vannak részeredményeik, részsikereik, de amint belépnek a felnőttek közé, ez a folyamat megtörik.”
A korábbi kapitány felkészült szakvezetőnek tartja Victor Piturcát, aki fiatalításba kezdett a riválisnál, és szerinte ezen az úton kell végighaladnia. „Piturca már bebizonyította, hogy jó szövetségi kapitány, hiszen kétszer járt világversenyen a válogatottal. Minden edzőnek – és minden embernek –, vannak hiányosságai, hibái. Neki nem is elsősorban szakmailag, hanem pszichológiailag. Persze olykor a keret összeállításánál is találni hibát, viszont ő túlságosan büszke ember, aki nem igazán hallgat senkire. Amit gondol, azt megcsinálja.”
Jenei kitért Miriuta Vasile nyilatkozatára is, amely miatt élesen bírálják a CFR Cluj edzőjét. A korábbi magyar válogatott középpályás a közelmúltban többször is hangsúlyozta, ha kell, szakmai segítséget nyújt a magyar együttes szakvezetésének. Hozzátette, ő diplomatikusabban oldotta meg a kérdést, nyilvánosan nem köteleződik el egyik oldal mellett sem.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.