Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy már múlthéten megszellőztettük mi is, Thierry Henry hamarosan lejáró szerződését nem hosszabbítja meg az MLS-ben szereplő New York Red Bulls-nál, hanem 38 esztendősen megpróbál még egy utolsó nagy dobást.
A franciák világ-, és Európa bajnok sztárja már évek óta számít a keleti-parti gárda sztárjának. Szinte nem múlik el hét, hogy ne mutatnánk meg, hogy milyen tanári mozdulatokkal kápráztatja el a nagyérdeműt, a Major League Soccerben.
Állítólag a Red Bulls-nál már kész tényként kezelik, hogy a márciusban induló új idényt már Henry nélkül kezdik meg, aki azonban nem akar még visszavonulni.
A legfrissebb hírek szerint a korábbi Arsenalos gólvágó visszatérhet Európába, és részt vehet egy nagy projektben. Ugyanis a veterán csatárért bejelentkezett a Ligue 1 címvédője, a Paris Saint-Germain, illetve egykori klubja, a manapság kérdéses pénzügyi hátterű AS Monaco.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.