Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid sztárja, és egyben a világ egyik legértékesebb játékosa, Gareth Bale nincs olyan szerencsés helyzetben, mint azon csapattársai, akik a portugál, a spanyol, vagy a francia válogatottal sikerre vannak ítélve, a nemzetközi szinten is.
Gareth Bale ugyanis annak a walesi nemzeti csapatnak a vezére a pályán, amely még a nagy Manchester United legenda, Ryan Giggs szereplési idején sem volt képes kvalifikálni magát sem Világbajnokságra, sem Európa Bajnokságra.
Ám a még bőven a karrierje közepe felé tartó Bale előtt ott van az idő, hogy valamilyen tornára kisegítse hazáját. Erre pedig most nagy az esélye, lévén az EB mezőnyét 24 csapatosra bővítették, míg maga a walesi gárda egyébként sem került kifejezetten világverő csoportba, igaz a hatosból akár öt csapat is eséllyel pályázhat a 2016-os franciaországi részvételre.
Wales tegnap hazai pályán, Cardiffban fektette két vállra Ciprust, ezzel pedig három meccset követően hét ponttal vezeti, a B csoport táblázatát.
„Nagyszerűen kezdtünk megint. Jól kezdtük a meccset, bár voltak hibák, de azt hiszem, hogy lehetett látni, hogy mennyire akarunk. Mindenki nagyon harcol a másikért, csodálatos a csapatszellem, és a szurkolók ismét szó szerint hihetetlenek voltak. Azt hiszem, hogy kell egy kis szerencse néha. Kemény dolgozunk, igazi csapatként. Azt hiszem a minimum volt a két meccs alatt, a négy pont megszerzése. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz a Bosznia elleni, míg a mai meg nyerhető. Azt hiszem, az új srácok is fantasztikus munkát végeznek. A Belgium elleni meccs lesz, teljes önbizalommal.” – nyilatkozta a büszke Bale, az esti sikert követően.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.