Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az UEFA elnöke, az egykori aranylabdás játékos Michel Platini saját elmondása szerint is megrettent, hogy mire képesek az emberek, hogy elrontsák a világ legnépszerűbb játékát.
Tegnapelőtt este botrányos jelenetek játszódtak le, a Szerbia – Albánia Európa bajnoki selejtezőn. Ugyan a belgrádi meccsre nem engedtek be vendég szurkolókat, egyelőre nem igazán pontos információk szerint egy VIP-páholyban ülő személy vonható felelősségre a botrányért. Állítólag az albán miniszterelnök fivére irányította azt a drónt, ami a meccs kellős közepén berepült a pálya fölé, és egy albán zászlót lógatott.
Az európai szövetség legfőbb vezére természetesen nagy aggodalmát fejezte ki, a politikai gerilla akció miatt:
„A Szerbia – Albánia meccs történései nem csak szégyenletesek, de képzeljük el, hogy egy bomba van a drónon, nem pedig egy zászló. Ez pedig különösen veszélyes különösen azokban az országokban, ahol sok a politikai feszültség.” – mesélte el gondolatait Platini, a TF1-nek.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.