Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A bajnoki táblázaton második helyen álló AS Roma, és az eddig nem túl acélos Chievo nyitotta meg az olasz első osztályú labdarúgó bajnokság hetedik fordulóját. Az esélyek egyértelműek voltak, még ha a rómaiak lendületét talán egy kissé meg is törte, a múltkori, Juventus elleni zakó.
Serie A – 7. forduló
AS Roma – Chievo
Nos, végül hiába is reménykedtek a veronai klubért szorítók. A Roma nem került gödörbe, mert kikapott a címvédőtől. Sőt, jó eséllyel a „Farkasokat” csak még inkább felpaprikázta a dolog, hogy amíg a Juve nem botlik, addig ők lesznek majd folyamatosan lépés kényszerben.
Éppen ezért, és talán azért is, mert pár nap múlva már a Bajnokok Ligájában lesznek érdekeltek, Tottiék gyorsan, már az első félidőben lerendezték a Chievo sorsát.
A vendég kiscsapat sem az első, sem a második játékrészben nem voltak közel sem egy súlycsoportban, az aranyról áhítozó Roma.
A könnyedén megszerzett három ponttal, most már a keddi, Bayern München elleni szuperderbire koncentrálhatnak.
Végeredmény: 3-0
Gólszerzők: Destro (4. perc), Ljajic (25.), Totti (33.-büntetőből)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.