Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Élesen bírálta saját játékosait, a Young Boys ellen 2-0-ra elveszített mérkőzés után Rafael Benítez, a Napoli vezetőedzője.
A spanyol szakember szerint hiányzott csapatából a vágy, hogy megnyerje a mérkőzést. A mérkőzés előtt még hibátlan Napoli ezzel a vereséggel visszaesett a harmadik helyre a csoportjában, és jóval nehezebb lesz továbbjutnia, mint azt előzetesen bárki gondolta volna. Benítez így értékelte csapata teljesítményét:
„Ilyen védekezéssel nem lehet nyerni. Nem is volt védekezésünk. Esélyünk sem volt a pontszerzésre, és ez az én hibám is. Más játékot terveztem már, de az első gól felborított mindent. Addig uraltuk a játékot, de szenvedély nélkül játszottunk. A játékosaim nem akartak többet a minimumnál. Ha már az első félidőben megállítjuk a hazaiak kontráit, és nem engedjük, hogy mögénk kerüljenek, akkor elkerülhettük volna a gólokat. A második félidőben eldőlt a sorsunk. Nem éreztem a játékosaimon, hogy ma mindenáron győzni szeretnének, és ezen javítanunk kell a továbbiakban. A támadójátékunk pocsék volt. Nem aggódom, képesek vagyunk jobban játszani, és fogunk is! Amikor nagy intenzitással megindulunk előre, akkor nem védekezünk megfelelően, és ez ma megbosszulta magát, lefutottak minket.”
A Napoli a hétvégén a Veronát fogadja, és azonos pontszámuk miatt ez a mérkőzés már rangadó jelleget öltött. Ha nem sikerül Beníteznek felráznia csapatát, könnyen a tabella közepéig zuhanhatnak vissza.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.