Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Liverpool nem tudott nyerni, így egyre nagyobb a hátránya az élbollyal szemben, míg a Southampton megállíthatatlanul hasít.
Liverpool – Hull City: 0-0
A Vörösök a hétközben komoly zakóba szaladtak bele az Anfielden a Real Madrid keze által, így most minden bizonnyal égett bennük a bizonyítási vágy, hogy kiengesztéljék a szurkolóikat. A Hull City azonban másképp gondolta, és kifejezetten jól állták a sarat. A Liverpool dominált, de Ben Arfa, Diamé és Elmohammady révén a vendégek is veszélyeztettek. Balotelli előtt két lehetőség is adódott, azonban a vendégek hálóőre remekül állta a sarat. Az olasz most már 8 meccse gólképtelen, és egyre nagyobb baklövésnek tűnik a leigazolása.
Southampton – Stoke City: 1-0
G: Mané (33.)
A Szentek egyértelműen ellenfelük felé nőttek, és teljesen megérdemelten nyertek. Graziano Pellé kétszer is eltalálta a kapufát, valamint kihagyott két nagyobb helyzetet is, rajta kívül Schneiderlin is egyszer keresztlécet lőtt. A győzelem azért összejött, Pellé első kapufája után a kipattanóra Sadio Mané reagált a leggyorsabban, és kilőtte a felső sarkot. A hazaiak ezzel felkúsztak a második helyre a tabellán, hiszen a Manchester City korábban kikapott a nap folyamán.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.