Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Angol Ligakupa nyolcaddöntőjének kedd esti három mérkőzésén sziporkázó mérkőzéseket nem, de egy nyögvenyelős Chelsea- győzelmet, és egy drámai végjátékban kieső West Bromwich Albiont láthattunk, akárcsak Milton Keynesben.
A Chelsea a League 2-ben vitézkedő Shrewsbury csapatához látogatott, és mint jó vendég, átengedte a kezdeményzést a hazaiaknak. Csak negyedóra elteltével ébredtek fel az ezúttal sárgában játszó londoni kékek, Knight-Percival fejesét Cech kapusnak kellett bravúrral hárítania. A Chelsea lassan ébredt és erejéből csak lesgólra futotta. A második félidőben aztán érkezett Drogba, és sorozatban harmadik mérkőzésén is gólt szerzett, ezzel megvolt a hőn áhított vezetés. Ami nem tartott ki a végéig, ugyanis jött a menetrendszerű visszaállás, és Mangan egy szöglet utáni fejessel kiegyenlített. Ha rövid időre is, de sikerült ráijeszteni a Premier League éllovasára, annyira, hogy végül Willian beadását Grandison fejelte a kapuba, szépséghiba, hogy a saját kapujába. Nem sokon múlt, hogy a Chelsea túlórázzon ezen az estén, de végül bejött a papírforma.
Nem úgy Bournemouth-ban, ahol a West Bromwich Albion vendégszerepelt, és a Championship leggólerősebb csapata móresre is tanította a birminghamieket. Az első félidőben nem esett gól, ám a második játékrész elején egy szépen felépített gyors kontra végén megszerezte a vezetést a hazai csapat, és úgy nézett ki ezt az előnyt megtartja a lefújásig. De egy kapu elé lőtt labdába olyan szerencsétlenül ért Elphick, hogy a saját kapusát is becsapta vele, így kiegyenlített a West Brom. Mindössze egy percig tartott az öröm, a középkezdés után azonnal válaszolt a Bournemouth, és kiejtette a Premier League 13. helyezettjét.
A League 1 nyolcadik helyezettje fogadta a hatodikat, és ennek megfelelően egy küzdelmes mérkőzést láthattak a nézők. Az első félidő góltalanságát a második félidő közepén sikerült jóvá tenni, amikor is a Manchester Unitedet búcsúztató hazai csapat megszerezte a vezetést, éppen a vörös ördögök ellen duplázni tudó Afobe büntetőjével. A MK Dons hívei már elkönyvelték az újabb skalpot, de mielőtt a tenyerük kipirosodott volna a tapsolástól, a Sheffield United hat perc alatt megfordította az eredményt Higdon duplájával, a győztes gólt éppen a végső sípszó előtt bevágva. A Ligakupa következő sorsolását, a Sheffield United várhatja!
Angol Ligakupa
Nyolcaddöntő eredmények:
Shrewsbury – Chelsea 1-2 Gólszerzők: Mangan (77.) ill. Drogba (48.), Grandison- öngól (81.)
Bournemouth – West Bromwich Albion 2-1 Gólszerzők: O’ Kane (49.), Wilson (86.) ill. Elphick- öngól (85.)
Milton Keynes Dons – Sheffield United 1-2 Gólszerzők: Afobe – büntető (67.) ill. Higdon (86., 90+3.)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.