Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az utolsó mérkőzésen is mindössze egy gól esett a 13. fordulóban. A Videoton ezúttal a Honvéd ellen diadalmaskodott.
Hiába az elképesztő sorozat, hiába a mezőnyfölény, a Videoton vasárnap este megszenvedett a Honvéd ellen. Pedig úgy tűnt, a hazaiak feltörlik a padlót a fővárosiakkal, hogy ez mégsem következett be, arról leginkább a piros-kékek támadói tehetnek, ugyanis hiába alakítottak ki rengeteg ziccert, semmi nem akart bemenni. Azt is mondhatjuk, Kemenes Szabolcsot tették naggyá a Vidi futballistái. A jég végül megtört, mert Kovács István előtt addig-addig totojáztak a védők, amíg lövéshez nem jutott a válogatott középpályás. Köszönte is szépen, megszerezte a vezetést. Hogy a szünet után mi történt, jobb nem tudni. Arturo Álvarez és Dinko Trebotic, valamint Nikolics is ordító ziccereket hagyott kihasználatlanul, így végül a sorozatban tizenkét bajnokin eredményes csatár szériája is megszakadt. Hogy végül miért vett vissza az éllovas, rejtély, de ez lehet a kritikája is a mezőnynek, hogy ilyen harmatos teljesítménnyel is legyőzi ellenfeleit a Videoton.
Videoton – Honvéd 1-0 (1-0)
g.: Kovács I. (43.)
A 13. forduló eredményei:
Puskás Akadémia – Kecskemét 1-2
Győri ETO – Diósgyőr 1-1
Dunaújváros – Pécs 3-2
Nyíregyháza – Haladás 2-0
Pápa – Debrecen 0-2
Ferencváros – Paks 0-0
MTK – Újpest 0-1
A bajnokság állása:
1. Videoton 36 pont (31-5), 2. MTK 30 p. (18-11), 3. Újpest 24 p. (13-7), 4. Paks 23 p. (20-10), 5. Diósgyőr 23 p. (21-16), 6. Ferencváros 21 p. (18-12), 7. Debrecen 19 p. (16-11), 8. Kecskemét 18 p. (14-15), 9. Győr 16 p. (18-18), 10. Puskás AFC 14 p. (15-19), 11. Lombard Pápa 13 p. (7-18), 12. Honvéd 11 p. (9-15), 13. Nyíregyháza 11 p. (12-19), 14. Pécs 10 p. (14-23), 15. Dunaújváros 9 p. (13-26)*, 16. Haladás 8 p. (5-18)
* A Dunaújvárostól 1 pont levonva
A góllövőlista élmezőnye:
13 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
6 gólos: Kanta József (MTK), Rudolf Gergely (Győr)
5 gólos: Simon Krisztián (Újpest), Böőr Zoltán (Dunaújváros), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Pátkai Máté (Győri ETO), Böde Dániel (Ferencváros), Bartha László, Könyves Norbert (mindketten Paks), Kovács István (Videoton), Miroslav Grumic (Diósgyőr), Ndiaye Bara Mamadou Lamine „Bebeto” (Kecskemét)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.