Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Parádézott a tavalyi finalista Ferencváros, amely Nyíregyházán vágott tízet, de továbbjutott az MTK, az Astra és a Kóka is.
Az biztos, hogy emlékezetes elődöntőkre kerül sor a Magyar Kupában. Az MTK még pénteken fogata a Viktória Trend-Optikát, és ha nehezen is, de legyűrte a szombathelyieket. Az első félidőben hiába játszott fölényben a címvédő, a Viktória megnehezítette Medgyes Péter együttesének dolgát. A második félidőben aztán Pádár Anita – ki más – bombájával vezetést szerzett az MTK, amely később Demeter Réka révén bebiztosította a győzelmet. A krónikához tartozik, hogy a szombathelyiek védője, Vörös Viktória súlyos sérülést szenvedett, és mentővel kellett kórházba szállítani. A diagnózis elülső keresztszalag-szakadás. Szerdán műtik a fiatal játékost. Nem Vörös az egyetlen, aki sérülést szenvedett, ugyanis kiderült, Végh Renáta korábbi térdsérülése is súlyosabb a vártnál.
MTK – Viktória 2-0 (0-0)
g.: Pádár (47.), Demeter R. (61.)
A negyeddöntő másik három találkozójára vasárnap délelőtt került sor, mindhárom papírforma végeredménnyel ért véget. Bár a Videoton – Kóka és a Győr – Astra párharc esetében szorosabb összecsapásokra lehetett számítani. A csepeliek tíz per alatt lerendezték a győri mérkőzést, mert bár az ETO igyekezett, mindössze szépítenie sikerült. Összességében egy félidő elég volt a rózsaszín-feketéknek, akik ezúttal is nagyon sokat köszönhetnek a duplázó Csorbai Nikolettnek. A Fradi könnyedén győzte le a Nyírség együttesét, négyen is dupláztak a zöld-fehéreknél. A Kóka Krascsenics Csilla két góljának köszönhetően jutott a legjobb négybe Székesfehérváron. A Ferencváros második együttesét alkotó kókaiak, és közvetve a Fradi történelmet írt, hiszen korábban nem volt arra példa, hogy egy klub két csapata is elődöntős legyen bármilyen kupasorozatban.
Győri ETO – Astra 2-5 (1-4)
g.: Németh L. (16., 81.) ill.: Király B. (3.), Godvár (5., 37.), Csorbai (9., 47.)
Videoton – Kóka KSK 0-2 (0-0)
g.: Krascsenics Cs. (51., 76.)
Nyírség NSC – Ferencváros 0-10 (0-5)
g.: Mosdóczi E. (8., 66.), Horváth B. (13., 27.), Benak (19.), Krso (22., 76.), Zágor (50., 80.), Bodor (55., öngól)
Az elődöntő mezőnye:
Astra, Ferencváros, Kóka, MTK
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.