Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Harminc éves edzői pályafutásának végét jelentette be Marcelo Lippi.
Közel három évtizedes edzői pályafutásra kerül pont a közeljövőben. A Squadra Azzurát 2006-ban világbajnoki címig vezető Marcelo Lippi a minap jelentette be, hogy a következő szezonban már nem láthatjuk a kispadok mellett. Az ikonná váló tréner a Juventusnál érte el pályafutása legnagyobb sikereit, hiszen a torinóiakkal Bajnokok Ligáját nyert, illetve a Scudettót is jó néhányszor elhódította.
Jelenleg Kínában az Evergrande együttesét vezeti.
„Többé nem szeretnék edzősködni, már túl öreg vagyok. Az Evergrande új edzővel dolgozik a következő szezonban.” – fogalmazott a világbajnok tréner.
Ugyan az olasz klubok közül megfordult még az Inter, a Napoli, a Sampdoria kispadján is, de kiugró sikereit a Juventusszal érte el Marcello Lippi.
Eredményei edzőként:
Juventus (1994-1999, 2001-2004):
Olasz bajnoki cím (5): 1995, 1997, 1998, 2002, 2003
Ezüstérem: 1996
Olasz Kupa (1): 1995
Ezüstérem: 2002, 2004
Olasz Szuperkupa (4): 1995, 1997, 2002, 2003
Ezüstérem: 1998
Bajnokok Ligája (1): 1996
Ezüstérem: 1997, 1998, 2003
UEFA kupa ezüstérem: 1995
Európai Szuperkupa (1): 1996
Világkupa (1): 1996
Inter (1999-2000)
Olasz kupa ezüstérem: 2000
Ghuangzhou Evergrande (kínai, 2012-2014)
Bajnok (3): 2012, 2013, 2014
Kínai kupagyőztes (1): 2012
Ezüstérem: 2013
Ázsiai BL (1): 2013
Klub-vb: 4. hely
Olaszország (2004-2006, 2008-2010)
Világbajnok: 2006
Edzőként nemcsak a klubjaival diadalmaskodott, de egyéni sikereket is elért:
Év edzője a Serie A-ban (3): 1997, 1998, 2003
IFFHS év szövetségi kapitánya (1): 2006
IFFHS év legjobb klubedzője (2): 1996, 1998
Onze d’Or év edzője: 2007
Az 1996-os BL-siker:
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.