Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Depresszió, drog, alkohol, balhék és számtalan eljátszott lehetőség! Sokan így emlékeznek Adrianóra, az Inter és a brazil válogatott egykori klasszisára, akinek úgy fest az égiek újfent lehetőséget szavaztak. Ígéret van sokadszorra is, kíváncsian várjuk, hogy csak szóban, vagy ezúttal tettekben is megnyilvánul a támadó…
A 32 esztendős csatár és leendő klubja a francia másodosztályban szereplő Le Havre szinte egy időben jelentette be a frigyet, mely hamarosan megköttetik. Részleteket még nem közöltek, ám nincsen kizárva, hogy a felek teljesítmény alapú szerződésben állapodnak meg, ismerve Adriano múltját.
“Elfogadok teljesítmény-alapú szerződést is, hogy megmutassam: megváltoztam. Tényleg megváltoztam. Sokat hibáztam korábban, de nem tudok visszamenni a múltba, csak azt tudom tenni, hogy nem követem el még egyszer ugyanazokat a hibákat. Soha nem mutattam másnak magam, és nem is hazudtam. Most szeretném megmutatni mindenkinek, ki is vagyok valójában” – mondta Adriano pár héttel korábban készülve a visszatérésre.
Adriano legutóbb az Atletico Paranaense csapatában játszott, előtte a Flamengo, a Corinthians és a Roma alkalmazásában állt, ám becsülete mindenütt kitellett. Pályafutásának legsikeresebb korszaka az Interben eltöltött öt esztendő volt.
Ami a Le Havre együttesét illeti, a csapat 13 fordulót követően hatodik pozíciót foglalja el a tabellán, a cél pedig nem más, mint a szezon végén a feljutás.
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.