Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Folytatódott a szokásoknak megfelelően szombaton a német bajnokság, a 11. forduló sima bajor sikert hozott és gólparádét Hoffenheimban.
A listavezető Bayern München ebben a körben az Eintracht Frankfurt vendége volt. A vendégek a szokásoknak megfelelően dominálták a mérkőzést, melynek hőse Thomas Müller volt. A német válogatott csatár az első félidőben egyszer talált be, majd a fordulás után még két ízben eredményes tudott lenni. A mesterhármas pedig három pontot ért, a Bayern megerősítette ezzel első helyét.
A Schalkénak az új edzővel, Roberto di Matteoval sem megy igazán. A Királykékek Freiburg városában léptek pályára, és kaptak ki. Az első félidő kiegyenlített volt, de a vezetést Günter révén a hazaiak szerezték meg. A fordulás után többet birtokolta a labdát a Schalke, de sokra nem ment vele, a francia-osztrák Schmid a hajrában megszerezte a Freiburg második gólját is. A Freiburg így a Köln után a Schalke ellen is nyerni tudott.
Őrületes mérkőzést láthatott a Hoffenheim publikuma. A vezetést a magyar légiós, Szalai szerezte meg már a második percben. A vendég Köln azonban három percre rá máris egalizált Olkowski révén. Egy jó fél óra elteltével már háromnál tartottak a vendégek, a félidő végén viszont érkezett a brazil válogatott Firmino és duplázott. Hat gól esett így ebben a játékrészben. A fordulás után óvatos játékot játszott mindkét fél, erre a hajrában a Hoffe fázott rá, ugyanis Olkowski újabb góljával nyerni tudott a Köln, a Hoffenheim pedig zsinórban másodszor szenved vereséget.
Bundesliga 11. forduló, szombat:
SG Eintracht Frankfurt – FC Bayern München: 0-4
Gólszerzők: Müller 23. 64. 67. Shaqiri 86.
FC Augsburg – SC Paderborn 07: 3-0
Gólszerzők: Werner 7. 47. Callsen-Bracker 68.
SC Freiburg – FC Schalke 04: 2-0
Gólszerzők: Günter 22. Schmid 68.
TSG 1889 Hoffenheim – 1.FC Köln: 3-4
Gólszerzők: Szalai 2. Firmino 39. 44. ill. Olkowski 5. 84. Lehmann 12. Ujah 35.
Bayer 04 Leverkusen – 1.FSV Mainz 05: 0-0
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.