Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nehezen törte fel a Dunaújváros védelmét a bajnok, végül kettővel nyert a Debrecen.
Ismét a védők szállították a Loki sikerét, ezúttal az újonc Dunaújváros távozott pont nélkül a Nagyerdőből. Rögvest letámadott a DVSC, és ennek következtében Tisza már az első percben gólt szerezhetett volna, de hiába lépett ki remek labdával, és egy csel után lőtt, Nagy Gergely azonban bravúrral védeni tudott. A hazaiak hiába támadták végig az első játékrészt, a rengeteg szögletből sem tudott veszélyt kialakítani. A félidő derekára kezdett kiegyenlítődni a játék, melynek következtében Godslove passzával Nikházi lépett meg, aki tovább tette Petneházinak, ám a középpályás lövését Novakovic lábbal védett. A szünet után lassan csordogált egészen az első negyedóra végéig, mikor is egy bal oldali szöglet után Brkovic fejesébe Máté tette bele a lábát, ahonnan a kapuba vágódott a labda. Aztán ismét mintegy tizenöt perc üresjárat következett, majd a hajrá előtt Mihelic beívelését Csehi csúsztatta meg, Brkovic pedig a hálóba fejelt, Nagy kapus tehetetlen volt. A hajrában aztán Mihelic szabadrúgása a keresztlécet találta el, majd Nagy Gergely bravúrja zárta le a meccset, az eredmény nem is változott. A Debrecen így egyre feljebb kúszik a tabellán, de a listavezető így is messze van még, sok munka vár még a cívisvárosiakra, ha a dobogót meg akarják csípni.
DVSC-Teva – Dunaújváros PASE 2-0 (0-0)
g.: Máté P. (60.), Brkovic (78.)
s.: Varga J. (17.), Se. Bouadla (57.) ill.: Csehi T. (13.), Sárközi N. (74.)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.