Pápa: A korábbi paksi sikertréneré a kispad

Megegyezés született Lengyel Ferenccel, így a Paksból élvonalbeli csapatot faragó szakember vezetheti ki a kátyúban ragadt Lombardot.

Lengyel Ferenc került a Pápa élére. – fotó: nb1.hu

Közel két hónap után van ismét vezetőedzője a Lombard Pápának. Mint ismert, Mátyus János szeptember elején lemondott tisztségéről, azóta Kovács László, az örök beugró irányította a csapatot, mérlege 1 győzelem, két döntetlen és három vereség. Bíró Péter tulajdonos hosszas mérlegelés után végül a korábbi paksi trénert, Lengyel Ferencet kérte fel a feladatra, hogy kivezesse a gödörből a bakonyaljai klubot. A szakember 2006-ban az élvonalba vezette a Paksot, majd stabil középcsapatot formált a tolnaiakból. Miután 2008 őszén lemondott, az utánpótlásban kapott szerepet, idén nyáron pedig Pápára költözött, ahol a sárga-feketék utánpótlás szakmai igazgatójaként dolgozott. Lengyel megbízatása határozatlan időre szól. Az új vezetőedző hétfő délután segítőjével, Marton Miklóssal meg is tartották első edzésüket. Utóbbi a PELC U21-es együttesének szakmai munkájáért felelt.

Lengyel játékosként tagja volt a 2000-ben bajnoki címet szerző Dunaferrel.

Fogadj és nyerj milliókat kedvenc bajnokságaiddal a Tippmixpro Nyerő 5-ösben!

Gavalovits Sándor