Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Általában a játékosok visszasírják edzőjüket, ha azzal történelmi tettet hajtanak végre. Ám Münchenben nem feltétlenül van így.
Amikor több mint egy egy évvel ezelőtt leváltották a Bayern München vezetőedzői posztjáról Jupp Heynckest, a közvélemény vegyes érzelmekkel fogadta a döntést, hát még azt, hogy az egykori barcelonai sikeredzőt, Josep Guardiolát ültetik a helyére. Miután Heynckes átadta a helyét, a fiatal katalán edző nehéz örökséget vett át. A csendes némettel Bundesligát, Német Kupát, és Bajnokok Ligáját is nyerő bajor egyesületnél sokan visszasírják a régi edzőt, de nem osztja ezt a csapat legnagyobb sztárja, Franck Ribéry, aki szerint jót tett a változás.
„Már most jobb vagyok, mint Guardiola érkezése előtt, és ezt neki köszönhetem. Kiderült, hogy engem is lehet használni a csapat érdekeinek megfelelően, több poszton is. Sokat cserélgetjük a helyünket a társaimmal a mérkőzések alatt, és ezáltal is fejlődünk. Az ellenfeleink pedig nem tudnak mit kezdeni velünk. Érzem, hogy egyre jobbak vagyunk, és én is egyre jobb leszek, ahogy azt az edzőnk megálmodta. Tudunk még tovább is fejlődni, mert napról-napra jobban ismerjük egymást, és még jobbak is lehetünk, mint az előző szezonban.”
Jupp Heynckes irányítása alatt mindent megnyert Ribéry, sőt még Aranylabdára is jelölték, amit végül nem kapott meg, de idén újra a csúcsra tör, és nem adja fel. Franck Ribéry az idei szezonban nyolc mérkőzésen lépett pályára, négy gólt szerzett, hármat előkészített. Tekintetbe véve, hogy tíz mérkőzést ki kellett hagynia sérülés miatt, igencsak jó a mutatója, és ha hihetünk a francia szavainak, innen még mindig felfelé vezet az útja.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.