Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az I csoportban egy játéknapon, a többi hatossal ellentétben csak két tétmeccset tudnak rendezni, lévén a hatodik tag, vagyis a franciák eredményei csak felkészülésnek számítanak, mert ők a házigazdák. Persze ennek ellenére is van bőven izgalom a párharcokban!
I csoport – 4. játéknap
Portugália – Örményország
Fernando Santos-nak, a portugál válogatott új szövetségi kapitányának, még van tennivalója. Igaz, ezt már a meccs előtt is tudtuk, de a lefújás után csak még biztosabbak lettünk benne. Bár az új szakvezetéssel talán végre megindul a „Seleccao”, a felfelé vezető úton.
Ugyan a győzelem összejött az örmények ellen, a mutatott játék még koránt sem olyan meggyőző, mint amit egy olyan csapattól várhatnánk, amelyben ott van az Aranylabda címvédője, és legnagyobb esélyese.
Több elszalasztott lehetőség után, Cristiano Ronaldo a 72. percben vette be Mhitarjanék kapuját. A gól maga egyébként egy végtelenül kizsigerelt helyzetből született, ám ez mit sem változtat a tényen, hogy a luzitánok az I csoport második helyén állnak soványka győzelmüknek köszönhetően.
Végeredmény: 1-0
Gólszerző: Cristiano Ronaldo (72. perc)
A szerbek bele is buktak a halovány kontrázgatásokba,a dánok pedig az utolsó félórában Bendtner duplájával, és Kjaer fejesével megszerezték a győzelmet, és a három pontot.
Végeredmény: 1-3
Gólszerzők: Tosic (4. perc), illetve Bendtner (60., 85.), Kjaer (62.)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.