Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Angol lapértesülések szerint meg vannak számlálva az angol válogatott védőjének, Glen Johnsonnak a napjai az Anfield Roadon. A 30 éves játékost leginkább az AS Roma szeretné megszerezni.
Glen Johnson sokáig kirobbanthatatlan volt a Liverpool kezdőjéből, Javier Manquillo érkezése azonban sok mindent megváltoztatott az Anfield Roadon. Brendan Rodgers már inkább a fiatal spanyolt favorizálja a válogatottból is egyre inkább kiszoruló angollal szemben, sőt a brit sajtó úgy tudja, a 30 éves játékostól akár meg is válna klubja.
A Daily Mail értesülése szerint ezt használná ki az AS Roma, amely januárban le is csapna a nyárig szerződéssel bíró Johnsonra, akinek kész lenne megadni a heti 120 ezer fontos liverpooli bérét is.
A fővárosiak nyáron már igazoltak egy angol bekket Ashley Cole személyében, ő nem igazán vált be, de Rudi Garcia úgy gondolja, a 30 éves játékossal nem ez lenne a helyzet.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.