Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Folytatódtak a küzdelmek az Európa Bajnokság G.csoportjában, a rangadót Bécsben játszották le, ahol a haza publikum örülhetett, a svédek Montenegróba látogattak.
Szűk 50 ezer néző előtt fogadta a csoport rangadóján az eddig veretlen Ausztria az orosz nemzeti csapatot. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, de szépen lassan átvették az irányítást a vendégek. Kokorin a kapufára lőtt, majd egy szöglet után volt egy veszélyes fejese is az oroszoknak. A félidő végén ismét lendületbe jöttek az osztrákok. A fordulást követően kézbe vették az irányítást a hazaiak, veszélyesen játszottak, de ezúttal hiányzott a megszokott sok helyzet. Majd a hajrához közeledve a becserélt Okotie először a gólvonalra lőtt, majd ezt követően egyből visszakontráztak a jobb oldalon, Harnik beadása után pedig Okotie ezúttal a hálóba talált. Az oroszok nem tudtak érvényesülni a második félidőben, így Alaba nélkül is megszerezte tizedik pontját Ausztria!
Moldávia az oroszok ellen döntetlent ért el az előző körben, így Lichteistein ellen így elvárt volt a siker. A kis alpesi ország azonban ezt máshogy gondolta, ugyanis a kevés labdabirtoklás és az öt kapura lövés ellenére szereztek egy gólt Burgmeier révén a hajrában. Ezzel elmozdultak az utolsó helyről.
A montenegrói válogatott a svédek ellen játszott. A vendégek hamar vezetést szereztek, természetesen Ibrahimovic volt eredményes. Kiegyenlített összecsapást játszottak, melynek a végén érkezett még egy gól, ezt a hazaiak ásza, Jovetic büntetőből szerezte a mérkőzés végén.
Európa Liga selejtező, G.csoport:
Ausztria – Oroszország: 1-0
Gólszerző: Okotie 73.
Moldávia – Liechtenstein: 1-0
Gólszerző: Burgmeier 75.
Montenegró – Svédország: 1-1
Gólszerző: Jovetic 80. (büntető) ill. Ibrahimovic 9.
A G csoport állása 4.forduló után:
1. Ausztria: 10 pont
2. Svédország: 6 pont
3. Oroszország 5 pont
4. Montenegró: 5 pont
5. Liechtenstein: 4 pont
6. Moldávia 1 pont
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.