Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ugyan a világ rendje még teljesen állt helyre a C csoportban, azért most már erőteljesen kivehető, hogy melyik az a három csapat, amelyik harcban lesz az első két, automatikus EB-részvételt jelentő helyért, és hogy ki lesz az, akinek meg kell elégednie a pótselejtezőt jelentő harmadik pozícióval.
C csoport – 4. játéknap
Spanyolország – Fehéroroszország 3-0
Gólszerzők: Isco (18. perc), Busquets (19.), Pedro (55.)
Ugyan a spanyol válogatott továbbra sem produkálja azt a játékot, amivel megmutathatná, hogy ezzel a jelenlegi csapatával van esélye a franciaországi címvédésre, de legalább hozták a kötelezőt Del Bosqueék.
A sikert mellesleg a Real Madrid, és az FC Barcelona perememberei szállították. A szerényképességű beloruszok, bár méltósággal játszottak, a spanyolok által már a végtelenségig begyakorolt labdatartás, és határozott védőletámadások nem sok levegőt hagytak számukra.
Győzelmüknek köszönhetően a spanyolok tovább robognak az éllovas szlovákok mögött, akik a jelek szerint ne tudnak hibázni.
Macedónia – Szlovákia 0-2
Gólszerzők: Kucka (25. perc), Nemec (38.)
Tehát a szlovákok. Északi szomszédunk két selejtezősorozatos kudarc után, története második világverseny-szereplésére pályázik kiváló eséllyel. A 2010-es világbajnoki szereplést követően, a legrosszabb esetben úgy fest, hogy minimum pótselejtezhetnek majd Marek Hamsíkék.
Ám amíg Szlovákia hozza a kötelezőt, mint tette azt most a macedónok ellen, illetve képesek meglepetésre, mint a spanyolok megverésére, addig nem lehet nagy gondjuk…
Luxemburg – Ukrajna 0-3
Gólszerző: Jarmolenko (33., 53., 56. perc)
Andrij Jarmolenko újabb remek ajánlólevél bejegyzést követett el. A Dinamo Kijev szentpétervári születésű csatára már korábban is felkeltette a Liverpool, a Borussia Dortmund, és a Napoli érdeklődését. Mostani klasszikus mesterhármasával pedig garantált, hogy további nívósabb klubok látókörébe is bekerült, az ukrán válogatott nyerőembere.
A csoportutolsó luxemburgiaknak meglepően sok lehetősége volt a találkozón, így egy kis szerencse is kellett a vendégeknek, hogy ne járjanak pórul, mint pár hete a fehéroroszok tették azt, egy kellemetlen döntetlennel.
A C csoport állása:
1. Szlovákia 12 pont (+6)
2. Spanyolország 9 pont (+10)
3. Ukrajna 9 pont (+5)
4. Macedónia 3 pont (-6)
5. Fehéroroszország 1 pont (-7)
6. Luxemburg 1 pont (-8).
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.