Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Pont kerülhet az immáron hónapok óta húzódó Podolski-ügy végére. Arséne Wenger, az Arsenal francia menedzsere eddig nem óhajtott megszólalni, de most igyekezett eloszlatni minden kételyt a német csatár jövőjével kapcsolatban.
Lukas Podolski 2012. júliusában igazolt az 1.FC Köln csapatától az angol Arsenalhoz, és bár jól indult a szigetországi kalandja, egyre kevesebb szerep jutott neki a csapat támadósorában. Ennek rendre hangot is adott, ami nem feltétlenül segítette a csapatba kerülését, de idei kifakadása úgy néz ki, hogy megértő fülekre talál. Ugyanis az eddig hallgató Arséne Wenger, most megszólalt a világbajnok csatár ügyében.
“Nem állja meg a helyét, hogy Lukas távozik tőlünk. Én vagyok az, aki megmondja mennyiért adnám el, és aki eddig jelentkezett, az ezt nem akarta megfizetni. Nincs függőben lévő ajánlat érte, de ami fontosabb, nem eladó! Podolski olyan poszton játszik, ahol az egész világon nagy a verseny. Remek játékos, és azért nem kezdett rögtön, mert úgy éreztem, a nyári világbajnokság után kicsit több pihenőre van szüksége, fizikailag nagyon le volt terhelve, előbb pihennie kellett.”
Podolskit talán megnyugtatja ez a nyilatkozat, és talán a tény is, hogy jelenleg három középpályás is sérült az “Ágyúsok” csapatában, márpedig a német ha kell, a középpályán is bevethető. Podolskit szívesen látná a Napoli, és a Juventus is, de német kérői is akadnak. Bár sokan biztatják a világbajnokot, hogy távozzon, Wenger igencsak meggyőző tud lenni, de ez esetben talán a pénz tényleg nem minden. Játékpercekkel, és bizalommal viszont még a legnagyobb világvándort is maradásra lehet bírni.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.