Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A holland válogatott sztárja nem csak az olasz bajnokságba, hanem egyenesen Milánóba is visszatérhet. Ám januártól nem korábbi klubját, az Internazionalet erősítheti, hanem a városi riválist, az AC Milant, amely már évek óta szimpatizál vele.
A 30 esztendős Wesley Sneijder 2013 januárjában menekült el az Internél beköszöntött pokolból, amelyet mellőzése miatt élt át. Azóta is a török Galatasarayt erősíti, amelyhez egészen 2016 nyaráig köti szerződés. Ám a Corriere dello Sport értesülései szerint hamarosan véget érhet a holland VB-ezüstérmes törökországi kalandja.
Állítólag ugyanis Sneijder hamarosan kölcsönbe érkezhet a Milanhoz, amely még mindig hadilábon áll a gólszerzéssel.
MOST JÖTT: Állítólag az Inter nem szimpatizál a Milan érdeklődésével, és az éppen komoly csapatépítésben lévő klub megpróbálja visszacsábítani a korábbi kedvencet a San Siroba.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.