Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szenved a Lombard, ezúttal a kispestiek vitték el majdnem a három pontot, de jött Csizmadia Csaba.
Nem megy a Lombardnak. És akkor még finoman fogalmaztunk. A sárga-feketék újabb hárommeccsesre hizlalták nyeretlenségi szériájukat (két vereség, egy döntetlen), míg a Honvéd hat bajnoki után szerzett pontot ismételten. A játék mindkét oldalon elég gyatrára sikerült, igaz, a kispestiek kezdtek aktívabban: Szűcs Lajos Prosser és Holender lövését is védeni tudta. Az első negyedóra végén Godoy lépet ki, de Nagy Tamás szerelte a csatárt. majd Prosser célzott pontatlanul. Mindeközben Sluka próbálkozásába Waltner tette bele a lábát, Kemenes védeni tudott. Egészen az első félóra végéig volt egál a létszám. Waltner és Kosnic rángatta egymást, a légiós ráesett a csatár lábára, aki zokon vette, és nem éppen barátságos módon viszonyult Kosnichoz. Két kézzel lelökte magáról, majd még utána is rúgott, a játékvezetőnél ez a mozdulatsor piros lapot ért. A folytatásban Csilus Tamást is elvesztette a Lombard, a fiatal középpályást le is kellett cserélni. Első hírek szerint bokatörést szenvedett Csilus. A hajrában pedig Vécsei közeli fejesét Csizmadia mentette. A szünetben váltott a Kispest is, ez pedig meghozta a gólt. Persze előtte Traoré lövését Faggyas tisztázta, majd Kosnic végzett el szabadrúgást, mely a kapufáról éppen Baráth elé pattant, aki nem is hibázott. Ahogy haladt előre az idő, a Lombard egyre inkább beszorult saját kapuja elé, és csak Szűcsnek köszönheti, hogy nem lett nagyobb a különbség. A korábbi válogatott kapus Traoré és Vécsei bombáját is fogta, illetve a léc is kisegítette, miután az elefántcsontparti játékos próbálkozott. A hajrában aztán Bogunovic szabadrúgását Kemenes tolta fölé bravúrral, majd a slusszpoén: Popin és Hidi ütközött. A játékvezető tizenegyessel honorálta a pápai csatár és a kispesti szélső produkcióját, melyet Csizmadia Csaba váltott gólra.
Lombard Pápa – Honvéd 1-1 (0-0)
g.: Csizmadia (90+4., 11-esből) ill.: Baráth (56.)
s.: Csilus (18.), Frizoni (45.), Szűcs (74.) ill.: Hidi (34.), Godoy (41.), Czár (88.)
kiállítva: Waltner (32.)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.