Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kiesésrangadó volt, a Primera División 12. fordulójának zárómeccse, amelyen a másodéves Granada fogadta, az Almería együttesét. Ha van mérkőzés, amely abszolút háromesélyes, akkor ez az volt.
Primera División – 12. forduló
Granada – Almería
A háromesélyes jelzőt a mérkőzésre még akkor is ráaggathattuk, hogy tudtuk, az előző idényben a vendégek oda-vissza verték, a Granadat. Ám most fordult a kocka. Vagyis inkább csak fordulhatott volna, ám a vendéglátók nem voltak képesek a maguk javára fordítani azt, hogy az Almería majd egy félidőn át emberhátrányban volt kénytelen játszani. Így hát hiába volt a Granada dehonesztáló fölénye az utolsó pillanatokig, nem tudták a saját javukra a mérkőzést. A döntetlennel egyik gárda sincs kint a vízből, bár legalább annak örülhetnek, hogy nincsenek közvetlenül a kiesőzónában.
Végeredmény: 0-0
A 12. forduló eredményei:
Péntek:
20:45 Athletic Bilbao – Espanyol 3-1
Szombat:
16:00 Atlético Madrid – Málaga 3-1
18:00 Eibar – Real Madrid 0-4
20:00 Barcelona – Sevilla 5-1
22:00 Deportivo La Coruna – Real Sociedad 0-0
Vasárnap:
12:00 Rayo Vallecano – Celta Vigo 1-0
17:00 Levante – Valencia 2-1
19:00 Elche – Cordóba 2-2
21:00 Villarreal – Getafe 2-1
A bajnokság élmezőnye, és a kiesőzóna:
1. Real Madrid 30 pont, 2. Barca 28 pont, 3. Atlético 26 pont, 4. Valencia 24 pont,… 18. Depor 10 pont (12-21), 19. Elche 10 pont (12-24), 20. Cordóba 7 pont.
Íme a góllövőlista élmezőnye:
1. Ronaldo (Real Madrid) 20 gól
2. Neymar (Barcelona) 11 gól
3. Messi (Barcelona) 10 gól
4. Bacca (Sevilla), Benzema (Real Madrid), Larrivey (Celta Vigo) 7-7 gól
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.