Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Hellas Verona ellen is győzni tudott a tavaly még a kiesés ellen küzdő Sassuolo, ezzel pedig már hét mérkőzésre rúg a kiscsapat veretlenségi szériája.
Sassuolo – Hellas Verona: 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Sansone (50.), Taider (77.) ill. Moras (7.)
A Serie A 13 fordulójának nyitómérkőzésén a rendkívül jó formában lévő Sassuolo a Hellas Veronát látta vendégül. A találkozó nem indult jól a hazaiak számára, a veronaiak ugyanis már a 7. percben előnyt szereztek, Vangelis Moras maradt egyedül egy szögletet követően, és nem is hibázott a vendégek játékosa, közelről a kapuba bólintott, 0-1. A találat után nagy rohamot indítottak Eusebio Di Francesko tanítványai, előbb Nicola Sansone tesztelte Rafaelt, majd Domenico Berardi szabadrúgásból veszélyeztetett, végül pedig Francesco Magnanelli kísérlete csattant a keresztlécen.
A fordulás után viszont már gyorsan sikerült az egyenlítés a Sassuolonak, az első félidőben is igen aktív Sansone köszönt be az 50. percben, 1-1. Negyed órával a vége előtt pedig örömmámorban úszott a hazai publikum, Federico Peluso középre lőtt labdájába Antionio Floro Flores kapott bele, a játékszer így a berobbanó Sapir Taider elé került, aki közvetlen közelről a hálóba sodorta azt, 2-1. A végén még a második találatnál asszisztáló Floro Flores is beköszönhetett volna, de célt tévesztett, azonban így is meglett a hazaiak első győzelme a Verona ellen.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.