Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Remek meccset hozott a Roma és az Inter összecsapása, a bosnyák irányító fantasztikusan játszott, vele nem tudtak mit kezdeni a vendégek.
Roma – Inter: 4-2
G: Gervinho (21.), Holebasz (47.), Pjanic (60., 90+2.) ill. Ranocchia (36.), Osvaldo (57.)
Roma: De Sanctis – Maicon, Astori, Manolasz, Holebasz – Pjanic, Keita, Nainggolan – Ljajic, Totti, Gervinho
Inter: Handanovic – Campagnaro, Ranocchia, Jesus, Dodó – Kuzmanovic, Medel, M’Vila – Guarín – Osvaldo, Palacio
A mérkőzésen sokáig kellett várni az első komoly helyzetre, a Roma dominált, de nem tudtak lehetőséget kidolgozni. Hanem a 21. percben egyből megszületett a gól is, Ljajic tálalt Gervinho elé, aki megszerezte a mérkőzés első találatát. 4 perccel később majdnem összejött az egyenlítés, egy beadás után Kuzmanovic lövését védte De Sanctis. A 28. percben már Nainggolan került helyzetbe, a belga lövése azonban fölé szállt. A 34. percben aztán Gervinho megszerezte második gólját, de a partjelző intésére a bíró les címén érvénytelenítette a találatot. 2 perccel később már összejött a gól, de ennek aligha örültek a Roma szurkolói, Kuzmanovic beadására érkezett remekl Ranocchia, és az ötösről a kapuba fejelt.
A második félidő legelején Holebasz indult meg, talán nem vették a védők elég komolyan, ezt pedig a görög kihasználta, Handanovic már nem tudta kiszedni a lövését. Az 53. percben Osvaldo kishíján elkeserítette egylori munkaadóját, azonban centikkel a kapufa mellé lőtt. Nem úgy 4 perccel később, amikor Dodó labdáját a tizenhatoson belülről már gólra váltotta az olasz. Egy órányi játék után Nainggolan visszavehette volna a vezetést, Handanovic viszont a helyén volt. Egy perccel később már a szlovén kapus is tehetetlen volt, Totti labdáját küldte remekül a kapu bal alsó sarkába Pjanic. A 67. percben Medel került helyzetbe, De Sanctisnak bravúrral kellett hárítania. Az Inter jött, mégis a Roma előtt adódott lehetőség, hogy lezárja a meccset. Iturbe kétszer is remekül cselezte be magát a tizenhatoson belülre, azonban egyszer fölé, egyszer pedig a jobb kapufa mellé lőtt. Ami neki nem sikerült, az Pjanicnak igen, a bosnyák középpályás varázslatos szabadrúgást küldött a bal felső sarokba, kialakítva a 4-2-es végereményt.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.