Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Magyar Ligakupa nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján Sopronba látogatott a Debreceni VSC, ahol nem csak egymással, de a kemény időjárással is meg kellett küzdeniük a csapatoknak. A DVTK-Honvéd mérkőzést pedig csupán tavasszal fogják lejátszani.
Soproni VSE-GYSEV – Debreceni VSC 1-1 (0-1)
G: Horváth (81.) ill. Ferenczi (24. – büntető)
A találkozót a Lővér körúti műfüvön kellett lejátszani, mert a Káposztás utcai pálya az elmúlt napok esőzéseitől alkalmatlanná vált a mérkőzés megrendezésére.
Az első félidőt megtekintők egészen jó mérkőzést láthattak, hiszen mindkét oldalon veszélyben forogtak a kapuk. A hideg sem tudta elvenni a játékosok ”lövőkedvét”, hisz mindkét részről kapufát értek el. Így a kapusok is örülhettek, mert folyamatosan munkában voltak. A kiegyensúlyozott első 20 perc után a Loki akarata érvényesült és ők is szerezték meg hamarabb a vezetést. Ludánszki Bence remekül tört be a tizenhatoson belülre és a védők csak szabálytalan módszerekkel tudták megállítani. A jogosan megítélt büntetőt a 24. percben Ferenczi János magabiztosan értékesítette. A gól után tovább folytatódott az adok-kapok, aminek a végén a hazaiak ismét feljegyezhettek egy kapufát, de gólt nem, így vendég előnnyel vonulhattak egy kicsit átmelegedni a csapatok.
A második játékrész ugyanúgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt, mert hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A felek egyenrangú partnerként álltak egymással szemben, de úgy tűnt, hogy hiába a sok hazai próbálkozás, az egyenlítés nem fog összejönni. De mint mindig, a csattanó most is a végére maradt. A 81. percben Horváth Péter igazított egy kicsit a labdán és 25-ről hatalmas gólt ragasztott a léc alá. Parádés lövésének köszönhetően a Ligakupa nyolcaddöntőjének első körös mérkőzésén döntetlent értek el a soproniak. A visszavágó december 09-én kerül megrendezésre, Debrecenben.
Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd FC párosítás mindkét mérkőzését a tavaszra tolta el az MLSZ versenybizottsága – olvasható a friss hírt a DVTK hivatalos honlapján. A csapat arénáját az idő nem kímélte, így teljesen fagyott a talaj és hó is borítja a pályát. Új időpontot és helyszínt kért a csapat vezetősége, de az MLSZ-nél inkább úgy döntöttek, hogy majd a tavaszi szezonkezdet előtt fogják megrendezni a találkozókat.
Acsádi Gergő
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.