Egykori kedvence bízik Wengerben

Ugyan Robert Pirés-nek sem volt mindig könnyű az élete Arséne Wenger irányítása alatt, a francia középpályás még mindig vak rajongással viseltetet honfitársa, és egyben egykori mestere irányába.

bleacherreport.com

Annak idején, amikor 2006-ban elhagyni kényszerült az Arsenal együttesét, sokan azt hihették, hogy Robert Pirés egy életre megharagudott Wengerre, amiért az egyre kevesebb lehetőséget adott neki. Ám a volt francia válogatott játékos, aki manapság Indiában vezet le még most is gyakran tűnik fel az „Ágyúsok” háza táján, illetve nyilatkozatai is mindig azt sugallják, hogy feltétlen bizalommal él, régi edzőjével szemben.

Wenger mestert manapság rengeteg kritika éri vélt, vagy valós hibái miatt, amelyeknek köszönhetően vélhetően ismét nem lesz bajnok az Arsenal, illetve korántsem mutat olyan meggyőző játékot, mint tette azt a tavalyi menetelés során.

Már nem csak pletyka az sem, hogy a szurkolók kezdenek eltávolodni Wengertől, ugyanis tegnapi, West Bromwich Albion elleni meccsen az alábbi felirat díszelgett a lelátón: „Arséne, kösz az emlékeket, de itt az ideje, az elbúcsúzásnak.”.

Ám az alábbi, Twitterre feltöltött kép szerint van, aki még nem szeretne búcsúzni a francia szakembertől:

 

Balogh József