Serie A: Zebrahad támad Firenzére – előzetes

Az olasz bajnokság 14. fordulójából kiemelkedik a Fiorentina és a Juventus találkozója, azonban nem ez az egyetlen fontos mérkőzés.

Ma este 20:45-től Firenzébe érkezik a Juventus, hogy növelje előnyét a tabella élén, de nem lesz egyszerű dolguk. A Fiorentina kezd formába lendülni, utóbbi két meccsüket megnyerték, amiben benne van a Cagliari idegenbeli 4-0-s földbedöngölése is. Visszatért Mario Gómez, ezáltal a gólok is gyakrabban jönnek elöl, a védekezéssel meg eddig sem volt komoly probléma, így fel kell kötnie a nadrágját a Juventusnak. Na, nem mintha Allegriéknek rettegniük kéne bárkitől is, egyelőre egészen félelmetes mutatókat produkálnak, ők rúgták a legtöbb gólt és ők kapták a legkevesebbet, csupán egyetlen vereséget szenvedtek.
A két együttes szurkolói egyébiránt nagyon utálják egymást, aminek a gyökerei 1982-re nyúlnak vissza. Akkor ez a két csapat versenyzett a bajnoki címért, és az utolsó kör döntött a Scudetto sorsáról. A Fiorentina a Cagliari ellen játszott, de nem adtak meg nekik egy szabályosnak tűnő gólt, így csak egy döntetlenre futotta, míg a Juventus egy vitatott büntetővel megnyerte maga mérkőzését, és ezzel bezsebelte a bajnoki címet. A Viola szurkolói elég nehezen emésztették meg ezt az esetet, innentől datálódik a rivalizálás kirobbanása.
Érdemes még említést tenni legutóbbi Artemio Franchiban lejátszott párharcukról is, amikor a Juventus 100%-os mutatóval érkezett, majd az egész tavalyi szezon egyik legdrámaibb meccsét láthatták a szurkolók. Bár, most Rossi nem lesz, az biztos, hogy a Viola mindent meg fog tenni, hogy valami hasonló történjen most is.

Szombaton a Roma kezd 18:00-kor a Sassuolo ellen, és reménykedik a Juve botlásában. Nem lesz ez sétagalopp Pjanicék számára, ugyanis a Neroverdi utoljára 8 körrel ezelőtt kapott ki, igaz akkor a másik római csapattól. Ezen időszak alatt viszont a Juventusszal is döntetleneztek, tehát egy igen erős ellenfél érkezik az Olimpicoba. A nap folyamán még a zsinórban 3 vereséget szenvedő Torino és a legutóbbi 15 megszerezhető pontból 11-et begyűjtő Palermo összecsapását élvezhetjük.

Vasárnap ebédidőben a Napoli fogadja az Empolit, ez elsőre országos 1-esnek hangozhat, de ez távolról sincs így. Az Empoli 3 mérkőzés óta veretlen, legyőzték a Laziot is, így önbizalomtól duzzadva várhatják a Partenopei elleni találkozót. Benítezék nincsenek bombaformában, a múlt körben a Sampdoria ellen az utolsó pillanatban mentettek pontot, előtte pedig a Cagliarit sem tudták megverni, nagy szükségük lenne most erre a 3 pontra, ha meg akarják tartani a 3. helyet.
Délután most csak 3 meccset rendeznek, ezek közül emelkedik ki a Genoa-Milan. A Grifoni utoljára 9 körrel ezelőtt kapott ki a városi derbin, bár a hétközben becsúszott egy Empoli elleni vereség is, ami a kupától való búcsújukat jelentette. A Rossoneri talán újra összekapja magát, viszont az is igaz, hogy a legutóbb is csak komoly bírói hátszéllel tudtak nyerni az Udinese ellen. Ezt a találkozót a Lazio is nagy figyelemmel fogja kísérni, hiszen közvetlen riválisai játszanak, ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozzák ebből a helyetből Parmában kell diadalmaskodniuk. A sereghajtó zsinórban 4 vereséget számlál, és nem úgy tűnik, hogy lassan elindulnak felfelé, mindenesetre bizonyos szinten ők is érdekeltek az Atalanta-Cesena mérkőzésen, hiszen két kiesés elől menekülő csapat találkozik egymással.
Estére marad az Inter és az Udinese összecsapása. Mindkét együttes borzasztó formában van, a találkozót leginkább a vendégek edzője teszi érdekessé. Andrea Stramaccioni volt korábban az Inter edzője, a Primavera (ifi) csapattal triplázott is, de a nagycsapatba már beletört a bicskája, igaz ez annak is volt köszönhető, hogy több játékost eladtak a feje fölül. Ez az első alkalom, hogy régi csapatával farkasszemet nézhet, kíváncsian várjuk mit tartogatnak számunkra a felek.

Egész hétfőig nyúlik ez a forduló, először 19:00-tól élvezhetjük a Cagliari és a Chievo összecsapását. Ibarboék drámai küzdelemben jutották tovább a kupában a hétközben, ami lendületet adhat nekik. A Chievo viszont egyre masszívabb, 4 kör óta nem találtak legyőzőre. A fordulót a Sampdoria és a Verona találkozója zárja, Gabbiadiniék lényegében nem tudnak kikapni, azonban halmozzák a döntetleneket, így lekerültek a dobogóról. Talán örülhetnek neki, hogy pont a Verona jön szembe, hiszen Toniék utoljára 8 körrel ezelőtt találkoztak a győzelem ízével, így nem mondhatjuk, hogy túlzottan jó formában lennének.

A forduló menetrendje:

Péntek:
20:45 Fiorentina – Juventus Digi Sport 1

Szombat:
18:00 Roma – Sassuolo Digi Sport 2
20:45 Torino – Palermo SportKlub

Vasárnap:
12:30 Napoli – Empoli SportKlub
15:00 Genoa – Milan SportKlub
15:00 Parma – Lazio
15:00 Atalanta – Cesena
20:45 Inter – Udinese Digi Sport 1

Hétfő:
19:00 Cagliari – Chievo
21:00 Hellas Verona – Sampdoria

Tereh Balázs