La Liga: Már nincs nyeretlen csapat a ligában

A 14. fordulóig kellett várni a sereghajtó első győzelmére Spanyolországban. A Cordoba szinte esélytelenként nézett a párharc elé, de meglepetésre nyert, és ezzel megtörte hosszú sorozatát.

kép: www.as.com

A San Mamesben 38 500 néző fogadta az utolsó helyezett Cordoba futballistáit. Fura hogy pont ebben az oroszlánbarlangban tudtak összehozni egy győzelmet. Több lehetőségük is volt már a sikerre, de gyenge teljesítményük mellett a szerencsével is hadilábon álltak. Ám most megtört a jég. Nem fogott ki jó napot a Bilbao. Az Athletic nem tudta kiszolgálni szurkolóit, formán kívüli teljesítményt nyújtva felkínálták az esélyt a kis csapatnak. A Cordoba hajtott ezért a sikerért.

A kínálkozó lehetőségre azonnal lecsaptak. Ghilas a 23. percben került lendületbe. A félpályánál kapott labdát, és egészen a kapuig szárnyalt vele. A befejezésbe nem csúszott hiba, így a Bilbao nehéz helyzetbe került. A Cordoba innentől nem erőltette a dolgot. Ráült az eredményre, és próbálta “okosan” eltölteni a hátralévő időt. Ez sikerült, ha az eredményt nézzük. Sikerükkel három pontot szereztek, és így már négy csapat áll 10 ponttal a kieső zónában. Hatalmas hajrá elé nézünk a bennmaradásért.

Elche – Atletico Madrid 2:0
G: Ghilas (23.)

Baranyai Balázs