Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Több nyolcaddöntő ideje és helyszíne is változott, köszönhetően az időjárásnak.
Az MLSZ tájékoztatása szerint az időjárás befolyásoló tényező lett a Ligakupa legjobb nyolc közé jutásért vívandó visszavágóival kapcsolatban. Három találkozó helyszíne illetve időpontja is változott ennek következtében.
Eredetileg a Salgótarjáni úton lett volna az MTK – Paks összecsapás, de a helyszín megváltozott. Kedden délben a XVI. kerületi Bátony utcai sporttelep műfüves pályáján kerül sor a találkozóra.
Csak a kezdési időpont változott a Nyíregyháza – Békéscsaba rangadón. A Spartacus 17 óra helyett négy órával korábban, 13 órakor fogadja a viharsarkiakat, míg a Debrecen – Sopron mérkőzést 14 óra helyett 13 órakor bonyolítják a Nagyerdei stadionban.
Korábban a Diósgyőr – Honvéd párharcot elhalasztották, így csonka fordulót rendeznek.
A teljes program:
2014. december 9., kedd
12.00 MTK – Paks
XVI. kerület, Bátony utca – az első mérkőzésen 3-0
12.00 Szigetszentmiklós (NB II.) – Győri ETO
Szigetszentmiklós – az első mérkőzésen: 2-1
13.00 Nyíregyháza – Békéscsaba (NB II.)
Nyíregyháza – az első mérkőzésen: 2-2
13.00 DVSC-Teva – SVSE-GySEV (NB II.)
Nagyerdei stadion – az első mérkőzésen: 1-1
16.00 Haladás – Pécs
Rohonci út – az első mérkőzésen: 0-0
17.00 Videoton – Dunaújváros – tv.: Sport 1
Sóstói stadion – az első mérkőzésen: 1-2
2014. december 10., szerda
17.30 Újpest – Ferencváros – tv.: Sport 1
Szusza Ferenc stadion – az első mérkőzésen: 1-4
2015. február 14., szombat
Diósgyőr – Honvéd
2015. február 21., szombat
Honvéd – Diósgyőr
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.