Mancini mindenképp Manchesterből igazolna

Roberto Mancini korábbi játékosával, Matija Nastasiccsal erősítené meg télen az Inter védelmét. A 21 éves bekk első körben kölcsönbe érkezhet.

Kép forrása: mcfc.co.uk

Az Inter védelme nem teljesít valami jól a bajnokságban, a nyári igazolások közül ráadásul Nemanja Vidic is kudarcot vallott, ezért az együttes vezetőedzője, Roberto Mancini januárban mindenképp szeretne hátra is igazolni. A rutinos tréner a hírek szerint első körben elköszönne a Manchester United korábbi kapitányától, akinek pótlását korábbi együttesétől oldaná meg.

A Daily Mirror úgy tudja, Mancini a City bekkjét, Matia Nastasicot nézte ki, akit klubja szívesen el is engedne. A 21 éves szerb játékos korábban alapember volt Manchesterben, ebben az idényben azonban még egyetlen bajnokin sem kapott szerepet Manuel Pellegrinitől.

A lap értesülése szerint Nastasic első körben az idény végéig, kölcsönbe érkezhetne Milánóba.

R@mbo