Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A német válogatottal világbajnoki címet nyerő veterán csatár, Miroslav Klose megpróbálta elhallgattatni a pletykálkodókat, ugyanis szárnyra keltek olyan híresztelések, miszerint távozni szeretne a római klubtól a szokástól kevesebb játéklehetősége miatt.
A lengyel származású Klose idén mindössze tizenkét alkalommal lépett pályára, a Lazio égszínkék mezében, az idei szezonban. Több alkalommal volt kénytelen a padról beszállni, illetve végig azt melegíteni a Stadio Olimpicoban.
A 36 esztendős korábbi Bayern sztár mindezek ellenére nincs elkenődve, és érzi, hogy kora ellenére még van lehetősége rá, hogy ugyanúgy letegyen még valamit az asztalra, ahogy tette eddig is az elmúlt három és fél évben, a Lazionál:
„Én a Lazio játékosa vagyok, és nagyon büszke vagyok erre. Boldog vagyok a csapatnál. Én itt akarok maradni az idei, és a következő évben is. Ha körülnéznék, lenne jobb?” – mondta Klose, a Deutsche Wellének.
A német gólvágó nyilatkozatában utalt arra, hogy ugyan alapszerződése lejár a mostani évad végén, ám az opcionálisan meghosszabbítható további egy idénnyel. Ez, illetve Igli Tare sportigazgató szavai pedig végképp árulkodóak, a vélt maradást illetően:
„Azt lehet mondani, hogy biztosak lehetünk benne, hogy nem fog minket elhagyni. Ő egy nagyszerű játékos, aki beírta a nevét a német labdarúgás, és a világ történelmébe.” – fényezte pártfogoltját, a fiatal sportvezető.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.