Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Dübörög Spanyolországban a bundabotrány, a valenciai ügyészség jelenleg 41 gyanúsított – köztük a Manchester United középpályása, Ander Herrera – ellen folytat eljárást. A 25 éves játékos akár börtönbüntetést is kaphat.
Spanyolországban már régóta téma a Real Zaragoza és a Levante 2011 májusában lejátszott mérkőzése, amelyen Pintér Ádám akkori együttese 2-1-es győzelmével megtarthatta élvonalbeli tagságát. Alejandro Luzón ügyész szerint azonban a labdarúgás árnyoldala jelent meg a találkozón, ezért komoly nyomozást indított a felek ellen, jelenleg pedig 41 személy ellen folytat eljárást a valenciai bíróságon.
A vád szerint a két csapat megegyezett egymással, a Levante labdarúgói pedig a vereségért cserében 965 ezer euróval lettek gazdagabbak. Az összeget a Zaragoza vezetői a játékosaik, illetve az akkori edző, Javier Aguirre számlájára utalták, ők pedig tovább osztották azt a Levante tagjainak.
Luzón nyíltan állítja, a neves edző mellett tevékenyen részt vett a bundában az Atlético Madrid kapitánya, Gabi mellett a Real Madrid egykori játékosa, Carlos Diogo, valamint a Manchester United nagy nyári igazolása, Ander Herrara is.
A feleket bűnösségük esetén akár hat évre is eltilthatják a futballtól, még a rosszabb forgatókönyv értelmében börtönbüntetés is várhat rájuk.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.