Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Angol lapértesülések szerint a katalánok támadója, Munir El Haddadi januárban kölcsönben távozna, az Arsenal és a Chelsea pedig már ugrásra készen áll.
A Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique új igazolása, Luis Suárez eltiltása miatt a szezon elején többször is kezdőként számolt Munir El Haddadival, a tehetség pedig nem is okozott csalódást, olyan formát mutatott, amelynek köszönhetően a spanyol nagyválogatottban is bemutatkozhatott.
Az uruguayi klasszis visszatérésével azonban kissé becsukta az ajtót a 19 éves támadó előtt, aki így ideiglenesen elhagyná a katalánokat. A Daily Express értesülése szerint két londoni klub, az Arsenal és a Chelsea szívesen ki is használná a helyzetet, és kölcsönvenné az idény végéig a játékost.
Az angoloknak azonban azzal szembe kell nézniük azzal, hogy Munirt a Bajnokok Ligájában már nem szerepeltethetnék, a tehetség ugyanis idén pályára lépett a sorozatban.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.